Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése
Sternnek ezekből a soraiból is kiérződik az egész kötetre jellemző retorika. Stern ekkori versei — egy új klasszicizmusra való törekvés közben — klasszicizálóak lettek. Költészetében csak a szintézis egyik hanvába holt lehetőségét látjuk. A krakkói avantgárdé A háborúk közötti lengyel lírában két alapvető poétika alakult ki. Az egyik a szkamandriták költői receptje, a másik az ún. krakkói avantgárdé. Ami a harmadik s a leggyümölcsözőbb lehetett volna — láttuk —, a Nowa Sztuka futurista-formistaszürrealista szintézise, az további hatás nélkül eltűnt. A 20-as évek második felében nagyrészt a rendkívül energikus és szilárd, jól körvonalazott elmélettel fellépő Tadeusz Peiper révén a krakkói avantgárdé vette át a vezető szerepet. Peiper, a Zwrotnica ún. első sorozatának (1922- 23) megszűnte után egy 1925-ös előadásban (Nowe usta; Új szájak), majd a Zwrotnica második sorozatában (1926-27) fejtette ki nézeteit, [összegyűjtve az 1930-as Tedy (Erre) című kötetben, mely azóta is az avantgárdé bibliájának számít.] A húszas évek vége felé egyre jobban a csoport fiatal költői, elsősorban Przyboá és Brzçkowski kezébe került az elméleti irányítás is, akik mindjobban saját költői gyakorlatukhoz idomították Peiper száraz elméletét. A krakkói csoport — ekkor már régen nem csupán krakkóiak — új folyóirata a Linia (1931-33; Vonal) már Peiper közreműködése nélkül jelent meg. Peiper elméletében a legfontosabb jegynek a jövőre irányultságot tartjuk. Már láttuk, hogy mind az expresszionizmus, mind az Uj művészet tartalmazza ezt a jellemvonást, s mindegyik másképp képzelte el és használta költészetében a futurum kategóriáját. Peiperék költészete a harmadik lehetőséget jelenti, ők a jövő társadalmával párhuzamosan akarták a jövő költészetét megteremteni. Sietve jelezzük, hogy a jövő társadalmán ők egyértelműen a kommunizmust, az okos, célszerűen berendezett világot értették. Ezt Peiper még politikai értelemben is világosan megfogalmazza: „Kétségtelen, hogy az építés elve, mellyel együtt járnak a harmónia, a módszeresség és a fegyelmezettség eszméi, a klasszicizmushoz közelít bennünket... A bolsevizmust, szemben a XIX. század romantikus demokratizmusával, a politika klasszicizmusának lehetne nevezni." 50 Ezeket a szavakat Peiper 1925-ben mondotta. A Zwrotnica második sorozata - véletlen egybeesés folytán — ugyanúgy 1926 májusában indult, mint ahogy ekkor zajlott le Pilsudski hatalomátvétele. Peiperék azt várták az új rendtől, hogy végrehajtja az ország megálmodott iparosítását, modernizálását. Ezekben az illúziókban (melyeket könnyű lenne most történelmietlenül elítélni) csalatkoztak ugyanúgy, mint — Pilsudski szociális demagógiája miatt - általában a politikai jelszavakban. De nem csalatkoztak a szocializmust építő jeligében: „Minden igazi alkotóban szimpátiát kell hogy keltsen már maga az az alkotói akarat, amely a szocializmus sajátja, és a formálásnak az a szenvedélye, mely ott van minden igazi szocialistában. Szocializmuson a társadalom új felépítésének az eszméjét értjük, mely felépítés a termelő eszközök társadalmiasltásán és az osztálykülönbségek eltörlésén nyugszik, szocialistán pedig ennek az eszmének a vallóját, nem pedig ilyen vagy olyan politikai program követőjét." 51 Peiperéknek ez a jövőre apellálása és az evvel szükségszerűen együttjáró formai didaktizmus - bármily paradoxul is hangozzék, hisz a krakkói avantgardisták *J« Nowe usta. Lwów, 1925. 28. Pb,p ": Sztuka i proletárját. (A művészet és a proletariátus.) 1929. Tedy, 150.
