Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése
Optimista volt ez a költészet. Peiperék megvetettek minden holt szemlélődést: „A világ dinamikus narancs, amelyet felfalunk. A mai költők csak elragadtatásba esnek a világtól. íme, a kétfajta életfilozófia: az aktív és a szemlélődő. íme a különbség. Pedig nem cselekedni — annyit jelent: halottnak lenni. A szkamandriták és a hozzájuk hasonló emberek halottak. Tagadhatatlan, hogy szép dolgokat csinálnak — de ezek csak szép hullák." 28 Az Új Művészet hívei a világot sajátjuknak tekintették. Nem csak ujjongó elragadtatással, hanem az önmagában bízó alkotó ember szemével nézték a világot: „A föld íratlan lapjai új tollakra várnak. Elindulnak, sorfalai rohanó homlokoknak. Lépést a lépés lendíti előre, a hajnal ereiből feltört nagy olaj-sugarak sodornak. Megyünk s új tánccal díszítünk minden új templomot. Ellenség? - jaj neked I Fáj sebünk? - behegedi Igaz, ma még ezerrel kevesebb seregünk, mint lehetne; de holnapra a dicsőség megsokszoroz ezerszeresre." (T. Peiper: Kiáltvány háború után. — Oarai Gábor ford.) A saját sorsáért felelősséget vállaló, boldogságra törő lírai hősnek természetszerűleg más közegben is kell szerepelnie, mint eddig. Valóban, itt a külvilág nem mint adott valóság szerepel, hanem a lírai alany teremti, új meg új látásmódot szuggerálva. A költő nem a világ felett álló próféta, hanem a valóság közepén élő organizátor lesz. (Ebben a költői valóságszervezésben óriási hatással volt az Új Művészetre a film.) Ezekben a versekben minden mozgásban van: a költő, a rohanó tömeg része, a valóságot nem állóképként érzékeli, hanem mindig mintegy in statu nascendi. Az Új Művészet másik jellemzője: a költészet és a társadalom közvetlen analógiájának, a költő és a munkás azonosságának gondolata. „Az építés követelménye, melylyel minden műalkotást megközelítünk, nem csupán az esztétika tudós követelménye. Megtalálható az mint fő kívánalom az emberi tevékenység minden területén. A művészi építés követelménye maga az élet követelményeinek a felső rétege. A műalkotás felépítése annyit jelent, mint a káosz rendbe szedése, az önkényesség harmóniába kényszerítése" - mondja híres cikkében Peiper, majd így folytatja: „A tömegtársadalom rákényszeríti saját felépítését a művészetre is. A szervezettség, melyet legjobban a társadalom működéséből ismerünk, a művészi konstrukció inspirátora lesz. A műalkotás társadalmilag szervezetté válik. A műalkotás társadalom lesz." 27 Ebből a közvetlen, elméletileg vulgarizáló analógiából következik többek között az Új Művészet fantáziáló, vizionárius, antirealista jellege — és didaktizmusa. Az antirealizmust jól magyarázzák Peiper szavai: „A metafora a fogalmak önkényes rokonítása; olyan fogalmi kapcsolatok teremtése, melyeknek a reális világban semmi nem felel meg. Tehát nem a világ realisztikus visszaadásának eszköze. Nem a valóság rabszolga módon való leltározása. Nem leírás. A fogalmakat olyan területekre átvivén, ahova azok nem tartoznak, a metafora átalakítja a tapasztalati valóságot s új valóságot alakít ki belőle, a tisztán költői valóságot." 28 Ugyanúgy, ahogy a munkások újjáteremtik a való világot, a költők az érzelmek, az érzékek világát, fantáziánkat, gondoler ? Í N ^ L Stbrn : G poetach Nowej Sztuki. (A Nowa Sztuka költőiről.) Almanach Nowej Sztuki, 1024 II. ^Miasto, Masa, Maszyna. 1922. Tedy, 21. és 24. T. PEIPEB. Metafora terazniejszosci. (A ma metaforája.) 1922 Tedy, 47.
