Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919
a forradalmár alakját, az osztályát szervező munkás figuráját egyetlen novellában sem megragadni. Gyagyovszky a német munkásnovella részletező, aprólékos naturalizmusát nem kezelte szerencsésen. Mig Farkas Antalnál a poen szeretete okozza, hogy novellái többszörös befejezést kapnak, hozzájuk ragaszt valamit, egy ötletet, egy szójátékot, hogy tovább görgesse a tréfát; addig Gyagyovszky túlírtságában a valóság részletei közötti bizonytalanság s a dolgok értékelésének bizonytalansága rejlik. A már ismertetett történet Pincés Istvánról valójában ott végződik, ahol az asszony férje szavára megindul a háziúrhoz, de Gyagyovszky tovább írja a novellát: „Az egyik lakásból a harcos ház díszítésére csinálnak szalagokat, csokrokat, áthallatszik az ének: éhség, nyomor velünk !" A férjétől a háziúrhoz induló proletárasszony lépteit kíséri ez az ének, de Gyagyovszky nem tudja ezt a motívumot jelképes erejűvé növelni — a körülmény kényszerítő ereje itt nem hat, szimbólumnak nem jó, s e naturalista novellához nem is illik a szimbólum: ez túlírtság. Másutt okoskodásba vész el a még oly hálás téma is. A Halódás molnárlegénye elhagyja munkahelyét, mert nem látja értelmét, hogy életét ebben a rozzant vízimalomban töltse, az öreg Bujtár azonban ottmarad. A konfliktus: a fiatal tennivágyása s az öregnek a régihez ragaszkodása. Az ellentét azonban felolvad egy általános bölcselkedésben arról, hogy a szükségszerű fejlődés elpusztítja, feleslegessé teszi a régit, ezt a bölcselkedést viszont felhígítja egy, a múlt iránti nosztalgia, mely igazat ad az öregnek — hiszen amihez a jövő eltaszítása árán is ragaszkodik, az az élete volt —, s így Gyagyovszky tulajdonképpen nem vállalja az írói döntést. Gyagyovszkynál a naturalista novella korlátai közé szorultság nem csupán írói mesterség kérdése. Gyagyovszky érzelmi világa és intellektuális telítettsége között van ellentmondás. Voltak forradalmi hevületű érzelmei, s nem egy furcsa, képtelennek tetsző jelenet (az egyik novellában a gesztenyesütögető asszony eladja arany ékszereit, hogy lóverseny-adósságát kifizesse) azt is mutatja, hogy bár a munkásosztály fia, mégis, az osztály életének törvényeit, viszonyulásait sem ismeri, olykor fényeinek leskiccelésében is elveszti tájékozódását, nemhogy az osztály mozgásának vonulatát tudná ábrázolni. A nyomor-novella típusát képviseli az egy-két írásban átlagon felülit nyújtó Fehér Árpád és Berkes Ferenc. Idők jele azonban, hogy Fehér a Fekete hályog tragédiájától, mely éppúgy a körülmények áthághatatlan kényszerének következményeként látja a világot, mint a kor munkásnovelláinak többsége, az Élet máglyáiban a szubjektív döntés lehetőségének fölismeréséig jut el, sőt a szubjektív felelősségvállalás életalakító hatását fejezi ki. Az újságíró Fehér Árpád újságírót formál meg ebben a novellában, aki riportot akar írni egy bányásztelep nyomoráról, s az igazgatóék autón akarják hazavinni Pestre. A szituáció világos: az igazgató be akarja bizonyítani, hogy ő is ember, s meg akarja vesztegetni az újságírót. Az igazgató kedélyeskedő álarca alatt azonban ott izzik a firkász elleni gyűlölet, aki okvetetlenkedik ugyan, de akit könnyű lesz leszerelni, hiszen megfizethető. Az újságírónak választania kell. Előbb úgy véli: semmi ez a kis autóút, attól még megírhatja a riportot, de visszanéz az indulásra kész kocsiból s a „bányatelep közepi n föllángolva mered az égő szénhegy az ég felé. Piros tűznyelvei csúfolódva nyúltak felém a szitáló ködön át. Mind, mind felém sikoltott, s a hegy tömege mintha megmozdult volna fenyegetőn" - s az újságíró kiszállt az autóból, mintegy átesve s hustg próbáján. Bacsó Béla, Barabás Gyula, Fehér Árpád háború végi írásain a politikai gondolkodásban beálló változás figyelhető meg, amely azt mutatja, hogy a párttagoknak, pártmunkásoknak gondolkodásában végbement forradalmiasodás és
