Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919

Faczér Tóbiás, Pokrácz irásai jelentenek kísérleteket a munkásosztály s általában a nagyvárosi nyomor ábrázolására. Domanek István novelláiban mutatkozik először a munkásság életének már nem csupán nyomora, hanem az osztályharc körülményei között harcolva alakuló élete. A kilátástalan levertséget árasztó, a kiszolgáltatottságot hangsúlyozó szentimentális pesszimista szemléleten túllép, ha naiv és romantikus módon is. A Fegyelem romantikus ihletettségü, végletes indulatokat árasztó, túlcselekményesített novella. Simonka János proletár tragédiáját mutatja be, aki, miután szabadidejében sokat olvas, cikket ír, s királysértésért elítélik. Míg börtönben van, két gyermeke meghal, a fogházablakból végignézheti a temetést. Szinte önkívületi düh ragadja magával, ki akarja tépni a börtönablak rácsát, hogy odarohanhasson családjához; szigorított zárkát kap, mert fő a fegyelem. Másik novellája, a Szocialisták szinte cselekmény telén; egy kisfiú emlékképeit idézi föl arról, hogy látta, amint két embert összeláncolva vittek, mert föl akarták osztani mások vagyonát. A Szomorú tragédiák, A planéta a munkásságot fogva tartó világrend erkölcsi törvényeit leplező példázatok. Domanek írásai, ha nem is tűnnek ki esztétikai értékeikkel a korabeli átlag-novellák közül, annyiban jelentenek szemléleti előrelépést más munkásnovellistákhoz képest, hogy szerzőjük osztálykonfliktusokban s nem a gazdag és szegény ember konfliktusában gondolkodik, s nem a végzetszerűség szuggesztiójával formálja meg képeit. A korai Népszava más novellistái nem lépnek túl a szokványos nyomorszemléleten, bár egynéhány írásban a naturalizmust az etikai érdeklődés motiválja. A munkásosztály életének körülményeit a naturalista pozitivizmus módszerével dolgozza fel Gyagyovszky Emil. A Népszava kritikusai közül többekre hatott a német munkásirodalom naturalizmusa és a német esztétika pozitivizmusa. Gyagyovszky ennek a pozitivizmusnak neveltje. írásaiban a körülmények determináló jellege domborodik ki, amelyek mellett az írónak más feladata nincs, mint a körülmények aprólékos, hű, minden részletre kiterjedő leírása. Tragédiái lényege: a körülmények kényszerítő ereje összetc i az embert, mint Józsefet is, a megalázott, félszeg, beteg, tüdővészes embert, aki nősülne, de akinek kollegái csipkelődéssel, gúnnyal a fejébe verik a törvényt: beteg ember ne házasodjon, mert megfertőzi feleségét, gyermekeit; s a kis szabó szerelemtől és betegségtől remegő testét a Duna vize nyeli el. Gyagyovszky novellái mindvégig ennek a naturalista szemléletnek a hatását mutatják, s a körülmények, érdekek ereje közt vergődő ember bukása marad írói érdeklődésének egyetlen témája. Lehet ez a bukás olyan, mint a Józsié, lehet olyan, mint a ringlispíl hőséé, a kis proletárfiúé, aki be van zárva a lakásba, s az ablakon át megszökik a térre a ringlispílhez, s egész nap hajt, hogy este egyszer ő is felülhessen jól megszolgált munkabérként a lóra, vagy olyan, mint a munkában sebesült munkásé: Pincés Istváné, aki nyomorékon házmester lesz, s mikor megtudja, hogy szép fiatal felesége a háziúr szeretője, bosszút esküszik, de oly későn jön haza a háziúr, hogy elfárad, s mégis csak maga küldi hozzá feleségét. Gyagyovszky munkásalakjai halálba hulló, erkölcsileg megölt, saját életük szorításában helytállni még önmagukért sem tudó szerencsétlenek. Gyagyovszkynak csak az egyedi tragédiák meglátására van szeme, az osztályt nem látja, sem arra nem képes íróilag reflektálni, ami az osztály életében végbement. 1905-1913 között a munkásosztály a körülmények által szerencsétlenné tett, kiszolgáltatottak kétségbeesett tömegéből öntudatos osztály lett. 1912 forradalmas lendülete azonban nem tükröződik Gyagyovszky novelláiban. Furcsa ellentmondás, hogy a párt egyik legtöbbet szereplő költője, akinek költészetében, ha avittas nyelvvel is, de az osztály forradalmi gondolatai is jelen vannak, nem tudja