Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Hídvégi Jenő: Hernádi György
A gyötrelmek elől való meghátrálás pillanataiban, sokszor éppen a fájdalom paroxizmusában erőt vesz magán, mert aki az életet olyan forrón szereti, mint ő, nem élhet a jövőbe vetett hit nélkül: Nem akarok szomorú ember lenni Szegény vagyok, de meg tudom vigasztalni társam, Aki hozzám jön, országok és népek sebeivel a homlokán, Vállára teszem a karom és mondom neki: Nincsen munkánk, nincsen földünk, szegény barátom S ha nagyon tudod szeretni életedet, Hallani fogjuk a jövő énekét. Bármennyire is fájdalomteli és pesszimista a kritikus évek lírája, ívelése kiutat mutat a csüggedésből. Nem ez a helyzet ugyanebben az időben írott verses-drámai műveivel. 1938- 1943 kőzött három drámai művet alkotott Hernádi György. A cenzúra miatt egyik sem szólalhatott meg színpadon. Az 1938-ban írt, csak kéziratban fennmaradt Isteni kaland Artemis istennő tragikus történetét mondja el, aki egy halandó ifjúba szeretve akarja megszabadítani magát istensége terhétől, mert „csak az ember lehet boldog". Rövid lélegzetű 1941ben megjelent drámája Az utolsó álom a bibliai Dávid és Náthán konfliktusát ragadja meg. Ahogy a görög mesejátékban az istenség nyomasztó terhe akadályozza meg a boldogságot, itt a hatalom. Az öregedő Dávid, aki meghódította a népek szívét, a nagyságától megcsömörlőtten koldul érzelmet szolgálójától, de visszautasítva, fájdalommal döbben rá, hogy sorsából kilépni nem tud: „Nem ember vagyok, csak király. Nem lehetek én ember." Mindkét darab tanulsága: a nagyság, a hatalom, csupán az emberek milliói feletti uralom árán — nem lehetünk boldogok. Csak az az ember lehet boldog, aki megszabadul a nagyság nyűgétől. De ez fatális determináltság. Sem istenségnek, sem uralkodónak nem adatik meg, hogy megszabaduljon ettől. Jóllehet az idegen megszállók ellen akart mobilizálni utolsó színművével az 1943 elején megjelentetett Judássa\ (Egy élharcos tragédiája), a mű a fatalista kiúttalanság érzetét kelti. A biblikus tárgyú hasonló műveknek, mint ismeretes, se szeri, se száma az irodalomban. A szerzők zöme meglehetősen sztereotip vallásos érzelmi töltéssel, a démoni karaktert, a pénzsóvár, hataloméhes áruló figuráját idézi meg. A. F. B. Dulk racionalista szemléletű német drámaíró az elsők közé tartozott, akik lélektanilag igyekeztek motiválni Júdásnak a szent könyvekben elmesélt árulását. 14 W. Hale White a lélektani elemzést dialektikus szintre emeli, amikor kifejti, hogy az emberi lélekből „a legparadoxabb erők indulnak útjukra" és az emberben „a legértelmesebb bűnök tenyészhetnek a legheroikusabb erények tőszomszédságában", ő egyébként az érvek egész sokaságával kel Júdás védelmére, aki Jézus elárulásával egy esetleges zendülés kiprovokálta vérontást akart megelőzni. 1 ' Az újabb irodalomból kiemelnők R. Graves művét, amely Júdást mint Nikodemus felszabadltási terve eszközét és áldozatát mutatja be. 16 Rónay György, aki legutóbb 14 A. F. B. DOLE (1819 -1884): Jesus der Christ, Stuttgart, 1865. »•WILLIAM HAI.K WHITK: (1829 1913) Judas. (W. PEACOCK: Selected English Essays. London, Oxford Press, 1959. Magyarul: Júdás - mi szól mellette? Hagyomány és egyéniség [Esszéválogatás]. Bp. 1967. '• R. GRAVE» (1895- ): King Jesus. London, 1946. (Magyarul: Jézus király, Bp. 1969.)
