Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Hídvégi Jenő: Hernádi György

vállalkozott a téma átköltésére, terjedelmes és drámai izzású poémájában modern időbontó technikával, retrospektív módszerrel jeleníti meg a biblikus történést. 17 Drá­májában, mint R. Graves, Hernádi is a leigázók elleni felszabadítási küzdelemre koncentrál, de őt Judásban a reálpolitikus egyik ősalakzata érdekli és még inkább az, hogy mi történik az eszmével s az eszme hordozójával, a sokrétű politikai törté­nések közepette? Hogyan viszonyul egymáshoz az eszme és az eszme testetöltése, a gyakorlati megvalósításért folyó küzdelem? Érdekes alak Hernádi Judása, fel­világosult racionalista az ókori Júdeában, aki nem hisz az írásban, a csodákban, meg­veti a papi betűrágást s mély intellektusa mellett is tele feszült, robbanékony akarat­tal, tettvággyal. Kolerikusan gyűlöli a római megszállókat, de megveti az idegen hó­doltságot alázatosan-bölcsen szolgáló főpapi kasztot is. Nem vallási megváltást akar, első pillanattól kezdve hazája gyakorlati, politikai felszabadításáról sző terveket, és minden percét e nagy elhatározásnak rendeli alá. Jézus hívévé szegődik, noha tele van ellenérzéssel a tehetetlen béketűrés politikájával szemben, őszinte megnyilatko­zásai a názáretiek hitelveiről már nem is egyszerű felvilágosultságról tanúskodnak, hanem sokkal többről, mintha a XIX. századbeli Nietzsche mennydörögne bennük, a gyámoltalanok gyülekezete ellen. Miután azonban sokan vanna*k és szegények, Júdás elsősorban az ő megszervezésükre gondol. Később úgy dönt, hogy a megszállók fegy­veres ereje ellen a főpapságot is mozgósítani kell. A nyugalmukat, hatalmukat féltő főpapok azonban elutasítják a részvételt, sőt Júdást is lebeszélik a megmozdulásról. Júdás azonban hajthatatlan, mire elfogatják s ő a fogságban elárulja Jézust. Annan, Jeruzsálem főpapja alkut kínál Pilátusnak, a római helytartónak a készülő felkelés csírájában való elfojtására: eszerint a helytartónak ítélkeznie kell Jézus felett, a töb­bi lázadó megbüntetése a papság dolga. A tétovázó helytartót az a jelenet győzi meg Jézus elítéltetésének szükségességéről, amelyben Júdás felelősségre vonja őt, megbélyegzi mint elnyomót és Jézus büntetését is magára akarja vállalni. Ez a feszült, sűrített jelenet a darab erőssége, amely Hernádi dramatikus és prózaírói készségéről tanúskodik. A dráma végén a haldokló Júdás ezt mondja a keresztre feszített Jézus­nak: „Elárullak, ahogy minden ember elárult, és el fog árulni — én csak az első voltam." Az ötfelvonásos dráma reálisan ábrázolja a kor osztályviszonyait, az elnyomók és elnyomottak helyzetét, a népi felszabadító harc politikai és társadalmi feltételeit, beleértve a szükséges szövetségi politikát is. Júdás alakja érdekes, hiteles, de az esz­me és valóság közti konfrontációból leszűrt tanulság túlzóan általánosító. Hernádi Judása ugyanis vallomásával egy konkrét történelmi helyzet konklúzióit abszoluti­zálja, amikor azt sugallja, hogy megvalósulásával tulajdonképpen minden eszme ma­gában hordja pusztulását. A dráma szövetét átjárja a szeretet mindenható erejének eszményített értelmezése, apoteózisa. Ez csúcsosodik ki Júdás és Pilátus konfliktu­sában és ez a szeretet kettejükben lényegében a pólust és antipólust hatja át. Bonyo­lítja a végkifejletet Júdás katarzisa, aki attól a pillanattól kezdve, hogy mestere rejtekhelyét felfedi - tehát az árulást végrehajtja -, megszűnik a politikai cselek­vés logikája szerint eljárni, felhagy felszabadítási tervével és lelkiismereti válságában szinte megtérve kínálja fel életét Jézusért. A Júdás Hernádi életművében a Kassák-féle rezignált szemlélet felélénküléséről tanúskodik. Kedve/., talapi! s/nKdtak a dráma megírásaim/ az alkotás külső és bel­ső körülményei, a költő rosszabbodó közérzete. Itt sem szükséges azonban sok magya­17 RÓNAY OYO»OY: Júdás (I V. felv.) Vigília, 1970. 11. 95 VI. 400. 412

Next

/
Oldalképek
Tartalom