Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Hídvégi Jenő: Hernádi György

szólaltatják meg, mint az „Éneklő cseppekben lecsurog az ég... "

10 és az „Egyedülvalóság".

11 Jól összegezik e korszak, a hallgatás időszakának baljós sejtelmektől gyötört légkörét a következő sorok: Hová menjek hát? A tenger idegen és az ismeretlen bujdosónak Nem válaszolnak titokzatos mélységei.. . Könnyebb a vadnak, ki bizalmasan érzi bozótok sűrűjét Fürge lábai és kényes szimatja érlelik a reményt, De én érzem, vadászok közt élek, bekerítve, védtelenül És sohasem tudom, mikor villan a kés, Vagy lövik belém a gyilkos golyót . . . A rosszabbodó viszonyok közepette a költő 1929 őszén Párizsba utazik. Emigrációjának viszonylag békés esztendeje következik, amelyet német, osztrák lapok tudósítója és fotóriportereként tölt el. Ebben az időszakban írt versei, amelyeket a Louvre, a francia tájak látványa, a breton tengerpart színei ihlettek, az elragadtatott gyönyörűség és az engesztelő szépség egyszerű, derűs megnyilatkozásai. Nincs már bennük forrongás, lázongás, csak tikkadt szépségáhítás, lassú séták bizsergető íze, tájak és emberek fölötti szemlélődés érett nyugalma: A nevelőnő elhallgatott s némán vizsgálja A mosolygó St. Jean Baptiste mutatóujját Körötte bakfisok, szemükben csiklandós vörös rózsák. A ruhák alatt megrándulnak a feszes testek És megzizzennek az erény keményre mosott ingei ... Bécsbe visszatérve még három és fél évet tölt ott, s ez az idő súlyos teherpróbát ró rá, végletekig fokozza eddig elfojtott, kínzó honvágyát. Baljóslatú esztendők következnek: uralomra jut Dollfuss, Fey, a volt alkancellár, közbiztonsági miniszter ágyúval löveti a bécsi munkásházakat, feloszlatják a szociáldemokrata pártot, a szakszervezeteket. Úgy véli, ennél mostohább viszonyok otthon sem lehetnek. Leküzdhetetlen vágy lesz rajta úrrá, hogy felszámolja az emigráció kényszerűsége teremtette korlátokat, a magány mindjobban gyötrő érzését. III. 1934-ben határozza el magát a hazatérésre. A másfél évtizedes emigrációt értékelő és megéneklő versében ezt írja: „ ... Rablók és gyilkosok elől menekültem és éltem — idegenben, különböző határok közt, - bujdostam, de magammal vittem a fényt, vándoroltam, - de fáradt libáim lépteit a szeretet dala könnyítette..." Tizenöt év után látja viszont szülőhazáját, meghatódni azonban nincs módja, mert „idegenből - idegenbe" érkezik: Komáromban leszállítják a vonatról és Székesfehérvarra toloncolják, ahol fél éven át tartják rendőri felügyelet alatt. Súlyos megélhetési gondokkal küazködvo él, do az életerős ember a reá jellemző módon könnyen úrrá lesz az anyagi nyomorúságon: szenet lapátol, kubikol, cipekedik vagy sportpályára siet oktatni, és amikor feloldják a felügyeletet, gyűlésekre jár, forradal10 100%, 1927/1928. 4. 123. " Korunk, 1938. 7 -8. 637.