Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Jordáky Lajos: Korvin Sándor

sorssal, s nyitott szivvel és elmével fogadja be, issza magába a mindenütt megmutatkozó szépséget, az élet hatalmas költészetét. De Van Gogh író és költő is... " És a magyar irodalom. Erről nem beszéltem, mert természetes, hogy ez volt Korvin igazi irodalma. Hogy egész éjszakákon át idézte Petőfit és Aranyt, a hozzá különösen közelálló Batsányit, Vörösmartyt és Vajdát, Adyt és József Attilát. Tanulmányozza a Bánk Bánt és egyik füzetéből kitűnik, hogy a háború alatt Jósika és Eötvös után Móricz Zsigmondot és Illyés Gyulát, Tamási Áron összes könyveit, József Attila tanulmányait és Sinka verseit, Veres Pétert, Kodolányit, Kassákot, Nagy Lajost, Márait, Karinthyt, Ambrust és Kosztolányit olvassa. És természetszerűen kell jutnia az időből Rebreanu, P. Neagos, T. Arghezi, V. Eftimiu, Sadoveanu, G. Galaction, Sorbul és Sahia műveire is. Jegyzetei között egy helyen hosszú idézet az Antidühring Rousseau-ra vonatkozó részéből. Másutt egy feljegyzés a XVI. század szellemi életéről: „Micsoda gazdag kor, itt minden együtt van... Tudomány, költészet..." S amikor tanulmányait lelassítva, írói alkotásának utolsó gazdag fejezetét kezdi meg, mintha a történelem figyelmeztetné a feladatra, amellyel még adós. Egyik füzetében valamelyik francia írótól idézi 1943. február elején: „Jusson eszedbe, hogy mily régóta halogatod azt, aminek végére kell hogy járj és hányszor kaptál haladékot az istenektől és sohasem használtad ki." Nekirugaszkodik s az eredmény gazdag esszétermés, amely soha sem jelenik meg. ő azonban a halál leheletét érezve dolgozik. Foglalkoztatja a kultúra védelmének a kérdése. A kultúra „az emberben van" s „a szellem alkotásai az emberekben és az ember által élnek", mert „az emberi átélés nélkül a könyv önmagába hulló betűtömeg, a vers céltalan lángolás, a szobor, a kép és zene csak elárvult kő, szín és hang". Jean Guéhenno-t idézi, aki valahol azt írja, hogy „a kultúra az élő és cselekvő ember módszere és értelmi műszere". íme a filozófia, esztétika, irodalom, festészet és szobrászat minden területe és minden százada mennyire érdekli ezt a sajátságosan huszadik századi embert. De ez nem minden. Nem lenne teljes a kép a színház és a zene nélkül. „Antik: helyzetdráma - Nyugat: jellemdráma. Egyik a helyzetet, másik a jellemet érzi a lét alapformájának s a tragédiában egyik az egyiket, másik a másikat teszi kérdésessé" - olvassuk egyik jegyzetében. Egy másik helyen: „Az antik világ szobra az akt, a mezítelen test: a modern emberé a portré. Pillanat - történelem. Előtér, a szemlélet, külzet - mélység. Falhoz tapadó kép - faltól elváló, mozdítható vászon." Giradoux színháza, amelyben a szó uralkodik, nem a mozgásban megnyilvánuló cselekvés. „Hősei semmi egyebet sem cselekszenek, csak beszélnek és túl a játékon és a cselekményen egy ragyogó és szigorú gondolkodásnak adnak hangot." Máskor a gondolat méltóságának a problémája foglalkoztatja. „A gondolat nem aljasodik-e el éppen azért, mert nem akar a nagyonis emberi vitájába elegyedni..." — írja azoknak, akik a szellem elefántcsonttornyába akarnak vonulni a rombolások és borzalmak elől. „Az eszmények szolgálata, az emberiesség szelleme, a türelem és a belátás erénye, egyszerre önvédelem és küldetésének teljesítése." A leveleire most nem térek ki. Gondolataira és terveire, amelyet néhány levele Öriz s amelyek még támpontul szolgálhatnak érdeklődő irodalomtörténészek számára. A Korvin-kép azonban nem lenne teljes a zene nélkül. A költészet és a világ harmóniáját a zene adja meg. S akit Racine és Molière izgat, azt Lully zenéje sem hagyhatja hidegen. Az enciklopédisták szabadság-filozófiája kiben realizálódhatik tökéletesebben, ha nem Beethovenben s a francia költészet csillogása Mozartban sziporkázik legvilágosabban. Imádta a Schubert-szonátákat, lehangolta Csajkovszkij élet-