Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919

Csizmadia működésében sok egymást kizáró elem fért meg együtt. Elvi opportunizmus és osztálytürelmetlenség: etikai relativizmus és forradalmi verseket szülő felháborodás a kizsákmányolás, a nyomor jelenségei láttán; szélsőségesen anarchikus individualizmus egy közösségi mozgalom soraiban, ami azzal az esztétikai programmal párosult, hogy a Szociáldemokrata Párt napi taktikai céljait kívánta irodalmi művekben kifejezni, munkásmozgalom történelmi céljának — műveit egységbe fogó — fölismerése nélkül. Igaz, hogy a pártnak nem volt forradalmi stratégiája, s önmagát kárhoztatta a burzsoá társadalmi és politikai szerkezeten belül egy nagyon relatív önállóságú ellenzék szerepére. Ezért is maradhat Csizmadia is az életábrázolásban a jelenségnél, a személyiség és közösség viszonylatában az anarchiánál. Parasztnovellái egy-két esetben, az urat, hatalmat, sorsot kijátszó furfangos parasztábrázolásában így is maradandót adnak. E történetek paraszti adomák. Bennük a népképzelet eleven ereje. Jellemzésük élethű, higgadt, reális. A dohány körülben István gazda esetét meséli el, akit a csendőrök dohánycsempésznek néznek, s a téli alkonyatban kilövik a szán elől a lovát. Dohány nincs a szánban, hát elküldik kölcsön lovat szerezni. Míg a ló után járkál, találkozik a csempészekkel, azok segítenek neki dohányt is adnak. A csendőrök fölrángatják a kimúlt lovat a szánra, aztán indulnak a csempészek után, István gazda jelzi az utat, dehát azon csak a téli hideget lelik, nem a dohánycsempészeket, akik akkorra másik úton másfele már régen kikeveredtek a bajból. Istvánt haza húzza a kölcsön ló, saját lova a szánon, egész úton kuncog magában, az asszonyhoz meg így köszönt be: „No anyjuk, nagy baj van ! De én is kijátszottam őket. Itt a két pár csomó dohány a csizmaszárban !" Akkor életszerűek Csizmadia írásai, ha az életanyag általános igazsága magában a történetben van. Ez azonban ritka jelenség. Csizmadia novellainak túlnyomó részét naiv filozofálgatás és sokszor sikerületlen didaktikusság jellemzi. A parasztnovella Csizmadiánál sikeresebb művelője Farkas Antal. Újságírói működését 1902-ben Makón kezdi a Makó és Vidéke című, Ormos Ede által szerkesztett szocialista lapnál. A kísérletező, bátor, rendkívül intelligens szerkesztésű hetilap elméleti problémákkal is foglalkozik. Itt még látszik a fiatal Ormoson a Bernstein hatás, amit később levetkezett. A kisvárosi lap Krúdy, Tömörkény, Mikszáth, Thury novellákat közöl, s irodalmi törekvéseiben inkább szegcdi hatás látszik, mint a Pesten induló íróké. Parasztriportok, helyi novellisták írásai, Tömörkény-szuggesztió alatt született, mégis olykor meglepően kulturált novella-kísérletek; a munkásfolklór utáni érdeklődés jelzi Ormos tudatosan sokoldalú érdeklődését. 1903. április 18-án a lap a makói kőműveslegények sztrájkjáról tudósít, s riportot közöl a sztrájktanyáról. Leírja a munkásdalok, a sztrájkdalok születését, közli is a sztrájkra buzdító nóták hirtelen született szövegeit. Farkas első novelláiban a szegedi parasztnovella folklorisztikus realizmusának és Mikszáth anekdotázó-novelláinak hatása látszik, Farkas élete végéig megmarad e két stílus vonzásában. 1905-ben kerül a Népszavához, s a lap legtermékenyebb novellistája. Számtalan karcolatot is közöl, regényeket ír, köztük az elfelejtett Szilaj Péter a legmarkánsabb; nem is sikertelen kísérlet a forradalmi parasztregény kimunkálására. Az anekdotikus novella fáradhatatlan képviselője; valódi anekdotázó — bár más stílussal is kísérletezik. A témában elsősorban a humor érdekli, s miután gazdag nyelvi leleményű író s szellemes cselekmény-forgató, sűrűn elvész a téma és az anekdota csattanója a mondatról mondatra gördülő humorizálásban. A napról napra kiömlő novcllaáradatban itt-ott mélyen s/atiri/áió hajlama is megmutatkozik, s ez időnkint erős gondolati töltést ad az anekdotának. Ilyen az Ünnep készül, melyben a Szentestől Hód-