Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919
mezövásárhelyen, Orosházán át Makóig terjedő hatalmas tanyavilág „kultúrcentrumain", a 48-as körökön csúfolódik. E körök időnként és helyenkint az agrárszocialista mozgalmak erős sejtjei voltak — különösen kubikus-vidékeken. Másutt a kormánypárti basa-parasztság ivásra, kártyára szolgáló tanyai klubjai; semmi közük nem volt már 48-hoz. A mocsárháti kör ilyen, s Farkas adomája keserű mosolyba fintorul, amikor e kör ünnepét leírja a birkapaprikással, túróscsuszával, a Kossuth Ferencnek adott bizalom-szavazással. Már korai írásaiban átcsap a jelenségen túlmutató gondolati igény egy megdöbbentő, olykor szinte ellenszenves rideg-tréfába, keserű, vigasztalan, érzelem-nélkülien száraz „ellen-anekdotába", a fekete humor kegyetlen, cinizmust álarckodó attitűdjébe. Ezekben az írásaiban az indítás éppoly színes, játékos, könnyed, sőt íróilag könnyelmű — egy konyhanyelvi szóvicc kedvéért némelykor a szituáció hangulatát is föláldozza —, mint könnyed témájú, olykor a bohózati elemek fölbukkanásáig szórakoztató írásaiban. A cselekmény menetében van csak valami, az előadás könnyedségével ellentétes sötét árnyék, mint a Csikós gyerekek hazamennekben is, ami egyik legszebb, legköltőibben indított novellája. Tanyai élet, aminek idilljét az zavarja, hogy négy iskolásgyerek gyors egymásutánban meghal. Egyszerűen halnak meg, az élet rendje se változik, csak az anya sírdogál a változatlan életmenetben, s a férj vigasztalja. „Ne sírj anyjuk ! Legalább itt nem szenvednek többet. Aztán nem fizetünk több tandíjat mi se." A halálnak ez a rideg ábrázolása egyik leggyakoribb mondanivalója. Ha arra keresünk választ: parasztnovelláiban miért e halálprobléma az uralkodó, akkor Tömörkényétől és Mikszáthétól lényegesen elütő szemléleti vonást fedezünk fel. Gazdag néprajzi ismeretek, etnográfiai hitel, könnyedség, tréfálkozás, anekdotázó hang, mindez nem csupán Farkas sajátja; ami az övé, az a látás sajátossága: a paraszt-anekdoták mélyén a műveletlenségnek s tudatos megalázásnak, az állami bürokrácia könnyelműségének sötét lelki tragédiái adnak komoly hátteret, s teszik hátborzongatóvá az anekdotfc. Az Istók temetben Istóknak meghal a gyereke, egy dobozba, „iskátulába" teszi, s viszi a tisztiorvoshoz halottszemlére. A trafikban dobozát leteszi a pultra, s véletlenül kicserélik, az orvoshoz egy doboz szivarral megy, aki nem nézi meg a csomag tartalmát, s kiadja a temetési engedélyt, s Istók egy doboz szivarral ballag a temetőbe. A Torban egy asszony a rémülettől abba hal bele, hogy behozzák a tanyáról a bárányt, amelyet egy éve az ő torára vettek, s levágják, megsütik. A Gyarmati Péter rauben Gyarmati fiát megkapja egy kutya, s az oltáshoz a szomszéd egészséges kutyájának látleletét viszik, azzal a boldog tudattal, jól becsapták az orvosokat. — A beteg emberben Kakas András tüdőbajos aratómunkást a fészerben csalja meg a felesége Szécsi gazdával. Az asszony a szerelembe merevedve rémülten hallja, hogy ura őt szólongatva a halálba köhögi magát. A könnyed előadás olyan tragédiába fúl gyakran, ami olykor az anekdota karikatúrája. Farkas Antal a Gyarmati Péter eszében legalább olyan mértékben mutatja be a furfang mögötti öngyilkos butaságot, mint amennyire mulat a furfangosságon. Ez a polarizált szemlélet olykor arra alkalmas, hogy az emberi lélek s a magyar paraszti lét riasztó, sötét, ösztönös mélységeibe világítson bele. Farkas kísérlete az anekdotikus novellának lélekrajzi realista és társadalmi háttérrajzoló elemekkel összeolvasztó, pszichikai és társadalmi mondanivalót kifejező modernizálására akkor is érdekes kísérlet, ha többször ad félig sikerült értéket, mint megrendítő groteszket. Előhírnöke egy később kibomlott s tudatossá váló látásnak, amely az anekdota teljes megfordításával mondja ki a 3 1 33
