Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Miklós Pál: A marxista irodalomtudomány történetéből
tést nyert; Lukács (és a kevesebbet publikáló Lifsic is) hatalmas műveltségével és filozófiai elmélyültségével a marxista esztétikai gondolkodás értékes műveit produkálta, annál inkább sajnálatos, hogy ebben az időben a korlátozás náluk is érvényesült. A publicisztikai esszé tehát a személyi kultusz szeszélyeitől függő művelődéspolitika napi változásaihoz igazodott, s alapjában egy korlátozott, szűk ízlésnorma megvalósítását és uralmát szolgálta, míg a filozófiai esztétika Hegelből és a XIX. század művészetéből és irodalmából indult ki s ugyanoda tért vissza, s Marx és Engels megjegyzéseiben erre az igazolást és egy esztétikai rendszer lehetőségeit találta meg. A két diszciplína ilyenformán végső céljaiban találkozott. Ennek az lett a következménye az irodalomtudományban, hogy fölöslegessé vált az önálló diszciplína rangján művelhető irodalomelmélet. Nemcsak fölösleges, hanem egyenesen veszélyes lett volna az irodalom tényeiből kiinduló kutatás, mert kínos ellentmondásokat, az akkori esztétikai rendszerben megoldhatatlan kérdéseket fogalmazott volna meg — aminthogy meg is fogalmazta ezeket a személyi kultusz felszámolásának megindulásakor. A harmincas években azonban, bár — mint említettük — a marxi esztétika rekonstrukciójának és filozófiai alapjának kidolgozásával megértek az objektív feltételek a marxista iroda\omszemléletnek irodalomtudománnyá való továbbfejlesztésére, ez a fejlődés nem teljesedhetett ki a személyi kultusz torzító hatása következtében: a marxista irodalomelmélet önálló diszciplínaként nem bontakozott ki, s az irodalomtudomány nem dolgozta ki saját elméletét, hanem beérte a filozófiai esztétika fő tételcinek alkalmazásával. 5. A harmincas években, mikor a Szovjetunióban kialakul és intézményekbe szerveződve, első jelentős eredményeit hozza létre a marxista irodalomtudomány szovjet ága, a világ más részein is - elsősorban Európában, de Ázsiában és Amerikában is — megerősödik a marxista gondolat az irodalomtudományban. Természetesen, nem csupán az irodalomtudományban mutatkozik ez a jelenség, hanem általában a társadalomtudományokban: történettudományban (Gordon Childe), művészetelméletben (Walter Benjamin), művészettörténetben (Antal Frigyes) is ebben az időszakban jelentkeznek a marxista szemlélet és módszer alkalmazásának első nagy hatású eredményei. A marxizmusnak ebben az első hódításában a tudományos világ különböző területein (a másodikat bízvást jelölhetjük a XX. kongresszus utáni évtizedben) kétségtelenül döntő szerepe volt a szovjet tudomány eredményeinek. Az irodalomtudomány hatása elsősorban nem is a tudományos publikációk révén, hanem a kritikai tevékenység s az eleven irodalmi élet közvetlen, személyes kapcsolatain át érvényesült. Az írókongresszusra és az egyéni látogatásra meghívott külföldi írók és kritikusok Európa számos országába továbbították a szovjet irodalomról szóló híreket s ezzel a szovjet irodalomtudomány és kritika eszméit is. A szovjet irodalomtudomány már a harmincas években megindította idegen nyelveken folyóiratait, ezek a harmincas evekben a szovjet irodalomtudomány eredményeinek és kritikai eszméinek legfőbb terjesztői lettek. Igaz viszont, hogy a marxista gondolatnak a megerősödéséről, hatásáról olyan területek és személyek viszonylatában is tudomást kell vennünk, amelyeknél a szovjet irodalomtudomány hatása nem vagy éppen negatív előjellel érvényesült. Ilyen példának idézhetjük József Attila kritikai és elméleti tevékenységét:
