Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában

leletét azért vették figyelembe, mert a pozitivista irodalomtörténészek gazdag anyaggal dokumentálták a társadalmi tényezők, a társadalmi és a politikai élet hatását az íróra és végső soron a műalkotásra. Egy buktatóra azonban Taine esetében figyelmeztetni kell. Míg Marx a történelmet az osztályharcok történetének tartja, addig Taine a történelmet „alapjában véve pszichológiai problémádnak tekinti és a társadalmat „état d'âme collectif"-re redukálja.

12 Ez azonban mellékkörülmény volt akkor, amikor az első marxista teoretikusok hivatkozhattak a pozitivisták által gazdagon felhalmozott tényanyagra az író, a mű, a közönség és a történelmi körülmények elemzésekor, bemutatásakor. A pozitivizmus hatásának van még egy oka, az a tény, hogy a pozitivizmus elvetette az értékelő, normatív kritikát. (Bár Carloni és Filloux éppen Taine esetében mutattak rá a rejtett dogmatizmusra.

13

) A kor marxista kritikusai pedig általában összefüggő, normatív esztétikai rendszerre nem törekedtek. Dobrogeanu-Gherea helyeslően idézte a pozitivista kritikától az impresszionista kritika felé haladó, a dán szociáldemokrata párthoz közelálló Brandes felfogását: „A regényíró és a kritikus vázlataiban közös pontról indul ki: a kor szellemi légköréből... Az egyik egy ember tetteit akarja bemutatni és magyarázni, a másik egy irodalmi művet... Az emberek tetteit és az irodalmi müveket olyan termékeknek kell tekinteni, amelyeket bizonyos körülmények között és külső hatások jelentkezése esetében az ember szükségszerűen állít elő."

14 Dobrogeanu-Gherea az értékelő kritikát mint idealistát vetette el, Pogány pedig az esztétikát a burzsoázia csapdájának tekintette. Dobrogeanu-Gherea a kritika feladatait a következő kérdések megválaszolásában határozta meg: „honnan ered a műalkotás, milyen hatása lesz, milyen biztos és nagy lesz ez a hatás és végül, milyen eszközökkel hat ránk a műalkotás".

15 Felfogását később így árnyalta, illetve gazdagította: „Aki az irodalmat a gazdasági materializmus szempontjából akarja vizsgálni, annak elsősorban képesnek kell lennie arra, hogy mély elemzéssel megkülönböztesse az irodalmi alkotás következő elemeit: először is megvizsgálandó az esztétikai rész általában, ez az általános lélektan területéhez tartozik. Azután a minden egyes művész olyannyira fontos személyes sajátos része és végül a társadalmi rész, amelyik különösképpen a társadalom gazdasági környezetével áll okozati kapcsolatban." Igényes és érdekes a cikk konklúziója mint a marxizmus sematizálása elleni harc egyik korai dokumentuma: „Igen fontos tudnunk, hogy a társadalom gazdasági szerkezete határozza meg elsősorban szellemi megnyilvánulásának módját, amilyen pl. az irodalom; azonban ezt a fontos megállapítást nem szabad dogmává tenni, hanem a későbbi kutatások módszerévé kell válnia. Mindenegyes sajátos esetben tanulmányoznunk kell, hogyan befolyásolják és határozzák meg a gazdasági okok az irodalmi megnyilvánulásokat."" Plehanov, majd nyomában Friese, szintén szemben állt a normatív kritikával. „A tudományos esztétika nem ad a művészetnek semmiféle előírást, nem mondja, hogy igazodnia kell ilyen vagy olyan módszerhez", - idézi Friese Plehanovot 1930ban posztumusz művében. „A tudományos esztétika csupán annak a megfigyelésére korlátozódik, hogyan keletkeznek az uralkodó körülmények és eljárások különböző történeti korszakokban. Nem kiált ki örök törvényeket a művészet számára, azokat '»CABLONI-FILLOUX: La critique littéraire. Paris, 1960. 4. • uo. IJ ^»»J^HEAKU-QHBBEA: Kritikai tanulmányok. Bukarest, 1963. 129- 130. 14 Uo! 357!