Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

JUHÁSZ FERENC ADY ENDRE UTOLSÓ FÉNYKÉPE Fáj az istent roncsokban látni, a kozmosz-szívűt a művén merengni, így nem pusztulhat el akárki, kalapján hervadó virággal. Sárkány-üvöltés és madárdal, kén-erdő, jég-kürt, lét-alkonyi zsoltár: csak ennyi volnál, ennyi? Vén saskeselyű gubbaszt a szirten, a tolla rongyos, a csőre csorba. Nagy repülések, uramisten! Már összebékül a halállal, zúzott ágyékkal, vénült szájjal. Az ércköves űr földre nyomja, ott liheg leomolva. Zord isten-rózsa a semmi kertjében. Vad, kopár szeme, mint égitestek. A dac lefonnyadt, s csak a szégyen szögletei vak szikla-arcán. Büszke magyar, virág a fajtán, fény harsonása, tán utolsó: én most temetlek. 71