Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

GYÖRE IMRE UTOLSÓ ÉJ A sokszor bántott Ady emlékének Suhognak az éjjelek madarai, vándorok topognak a kapualjban, elereszti levelét az ág is. Zizegnek házunk ablakai, árnyékok lopakodnak a zajban, háromélű tőröket fennek fiam, terád is. Szép férfi-homlokodat a ráncok beboritják, ujjaid idegesen rezegnek, szemedben megbúnak a fekete parazsak, épp csak visszhangját hordják a szelek, tegnapi énekednek. Különös halott is vagy te, fiam. Még le se hunytad szemedet, s meg se keményült halotti maszkod, már döntögetik ajtónk befelé, hogy megpiszkolják viasz-szín orcád. Itt pusmognak, behallik az ajtó hasadékán, azt mondják, kevesebb lettél azzal, hogy válladra vetted földed gondjait. Mért is nem szólasz? Hova is tetted ütlegelő ostoraid? Jaj, már kifordul az ajtó vasalása, a végén még betörik. Eredjetek innét gonoszok! Ne toljátok vigyori képetek e halottas-ház küszöbig. Elmentek. Ugylátszik, megijedtek. O, de te itt fekszel idegenül, mintha nem is én szültelek volna, s kedvesen, mert én szültelek mégis. Nem jön könny a szemembe, elsírtam könnyeimet, míg éltél, mert gyötrődtem, s nagyonis féltettelek. Mért is nem én haltam meg tehelyetted? 59