Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

2. A látható vezér Tudtad már, hogy nincsen szép szegénység, s nem igaz, hogy az együgyű a boldog kirakati bábuk viselik, olcsó boltok árulják így királyi voltod. Pórnak túl gazdag, úrnak tiíl szegény: kívánkoztál hol úrnak, hol parasztnak, kerested talán, ami itt maraszthat: úri vezérét valami paraszthad. De a vezér: akinek nem kell semmi se, csak a minden, csak örök hatalom asszonyon, földön, lelkes anyagon szegény vezérem, bukott angyalom. 3. A „főmotívumok". Az ölelés Mégis sosem az egészet, bár csak a halált, testet ölelsz magadnak, egészen, halálra a kért teljesség: süketek szóértése, a némák buborékos mélyvízi danája. Nem szólhatsz ölelve, nyögöd a végtelenbe hangjaid, egy messze szakadt jó isten felé füle nyáréji égként borul s hallgat reánk, érthetetlenségünk mintha kérve értené. Hangjainkat szóvá öleli össze, és ha boldogultan elnémulunk, már újra leszünk: felemeljük fejünk egy fekvő test szivéről, mi párjában az isten sötét szívébe tünt. Kicsik vagyunk halálból éppen ébredőben, testünk érezzük, az ide kötő anyagot: az is szakadva szállna, akár egy gondolat, amivel szerelmünk közben együtt kavarog. Szállnak már részeink fenn az égen egy isten hatalmas füle iránt, ki lenne, de nincsen, s hinnénk, hogy ott van mögöttünk, kéjek múltán könyörögnénk, hogy újra-lenni is segítsen. A halált küldi, asszonyul, bizonyosságnak, hogy van valahol és voltunk: általa lettünk 39