Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

SZENTIMREI JENŐ DON JÜAN MÁSODIK ÉLETE Válts harsány húrt a kobzon, égi hölgy, Felejtsd el pillanatra küldetésed, Fagyalvessző helyett királyi tölgy Legyen a dal ma s kőtáblákba vésett Új testamentom. Bércek, róna, völgy Ezt zengje vissza, érett dús vetések Ezt sóhajtozzák, ezt zúgják folyók: Lement a Nap, de fényben nem fogyott. Víg éposz légy most zengő, szárnyas óda, Ót ünnepeld, kinek ma népe áldoz, Kit elsodort a kór s az élet sodra, De, im, megtér az érmindszenti házhoz, Hivatalos aranylakodalomra S két ősz fejet áldón ölel magához. Az Óceánból visszatért az Er S az „ides" mellén nyugvóhelyet kér. Néz, láttat s lát „üveges nagy szeme

n. Benne ragyog jelen, múlt és jövő Dala ma is friss élettel tele, Erővel és harsányan feltörő. Ma is Igazság és ma is Zene Szöges korbács és arany füstölő, Próféciáknak fenncikázó ölyve: Az ürgék lenn ma is reszketnek tőle. Nem halt meg, ó százszorta jobban él A költő ma, mint testi életében. Most telt meg értelemmel, most beszél Igéje minden szívhez, mint teljében Pompázó rózsa. Nem hervasztja tél, Vihar nem változtatja meg színében, Nem sáppasztják gyanúk, vádak, ködök, Az él belőle már, ami örök. „Gyulladj fel karcsú, piros fároszom," Hajónk a tengert járja s vaksötét Az éjszaka. Nyomán halál oson,