Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

SZEMLÉR FERENC ADY ÜNNEPÉRE Mint kiskoromban: meglep ismét az édes, fájdalmas irigység s úgy hallgatok felnőtt-szavadra, mintha titokhoz kulcsot adna. Varázsára rejtély-megoldott arccal ragyognak fel a dolgok... Bármit kérdeztem, jobb megoldás a te szavadnál sose volt más... Próbáltam gyakran, hogy miként te a végtelent rejtsem igémbe De ha verseddel összemérem, most is elnémít a szemérem. Hisz, ha dadog, ködös, se téved próféta-szavad, jós-beszéded! Esz, tudás, bölcsesség, - akármi! nem tud vele egy sorban állni... Mióta mérkőzni törekszem veled: te nősz, én csak öregszem. Bámulva hallom, hogy halottan is élőbb tűz lobog dalodban! A versenyt éltem napja fogytán jobb is volna ha abbahagynám, s mert rég a cél salakját járod, dobálnék csak neked virágot... Am szívem büszkén néha dobban, hogy veled egy versenyt futottam!... Egy célért, egyazon színekben... kedves szép nő miatt... mi ketten! A cser-lombot, vagy pálmaágat neki vittük: édesanyánknak, ki félszeg, bús, szegény - de lelke minden kincsét belénk lehelte. Nem is bánt már, hogy a részed mellett enyém számít kevésnek! Mielőtt még megöregedném, dicső, teljes lesz az eredmény: egykor a tudós pályabírák enyém is a tiédhez írják, s rangot így adnak annak majd ők, ki minket versenyezni küldött.