Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

SÁRKÖZI GYÖRGY MAGYAR ÁRNYAK Daróc homokból, selyem délibábból szőtt köpenyében Iűtárt szemekkel néz-néz az ezeréves asszony: Ezüst kígyókként sziszegve futott meg négy hűtlen folyója, Havas bárányként messze szökkent három kerge halma. Csak az árnyak, az árnyas, temető magyar sors halhatatlan Arnyai nem hagyják el örök bánatií anyjuk, Csak az árnyak jajongják jajába ezer év hiába folyását, S keringenek, mint szédült porfelhők s ragyognak, mint távoli délibábok. Bús asszony, látod-e Vitézt, ki a vak reménnyel csatázik? Berzsenyit, ki a világ fölforrt tengerébe téved? Pokoli malmok zokogását tépi Vörösmarty vonója, Kőszirtként, mennydörögve húll hegyről a völgybe le Petőfi! A te fiad Arany, búsongó madara hűvös, ködös ősznek, Es Vajda, ragyogó Mont-Blanc-csúcs havas éjben! S Ady, Ady! a hűtlen, haragos, kinek zömök árnya Szerelmes gondban visszaszáll, fölhajtott kőként orcádra ütve!