Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

Véghetetlen átok száll rád sok nemzettől, Kik laknak Napnyugtig, kezdvén Napkelettől, Gyümölcsed rontatik kőessős fellegtől. Márs ezeket hallván, fegyverben öltözék, Dárdája kezében, Égből leérkezék, Az Nap is azonban fölyhőben röjtözék. Mondván: Bánatodot, Diana, enyhíts meg, Látod, ezen az Nap mint háborodék meg, Én szívem is mint jég, úgy hűle búmban meg. Azkit siratsz, nemcsak téged szolgált, tisztelt, De én hívem is volt és zászlóm alatt élt, Szablyája szélinek én köszörültem élt. Ennek vitéz karja valamely felé ért, Ellene sok ember vagy megholt, vagy kitért, Megölte haragja, ha kihez közöl fért. Ennek ő bátyja is udvaromban lakott, Vitézséghez mi kell, mindent tudott, látott, Jelt arról éltében gyakran is mutatott. Nem érdemlett ez föld illyen két fő személyt, Mert mindenikében magunk személye élt, Meghaladták volt már ők az emberi célt. Közinkbe valók ők, Menny legyen ő házok, Térjen munkájoknak így immár meg hasznok, S ne bánjuk, hogy eljött földi szép halálok. Hogy penig ennyi nagy sok seb esék rajtok, Kit az ifjabbikon szemeimmel látok, Azt se véld, hogy volna ártalom vagy átok. Tudod, földi vérből kell annak könnyülni, Azki mennyországot kezdi hágni, ülni, S kellett nékiek is így ahhoz készülni. 24