Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)
Pomogáts Béla: Népiség és nyugatosság
egyeztetésének készségére épült. Szerves egységbe forrasztotta azokat a hagyományokat és törekvéseket, amelyek gyakran és szerencsétlenül kerültek szembe egymással közéletünk és művelődésünk huszadik századi története során. Magyarság és európaiság, népiség és nyugatosság egységbe fogásának azonban volt egy eredendő feltétele, az, hogy Illyés már korai ifjúságában megtanulta összebékíteni és -egyeztetni az egymással versengő vagy egymást látszólag kizáró hagyományokat, életformákat és értékeket. Mindig választania és egyeztetnie kellett az ellentétes érdekek, akaratok és eszmények között. A puszta és a falu, Cece és Ozora, a vidék és a főváros, a katolicizmus és a reformáció, a család tisztviselő és paraszti ága, az uradalmi gépész apa és a nyomorba süllyedt cseléd környezet, az iskola és a szülői otthon, a párizsi tapasztalatok és a puszták népének világából őrzött emlékek, a franciás világpolgár szellemi fölénye és a nép szolgálatának önkéntes alázata: megannyi egymással perben álló erőt és életelvet jelentett, közöttük kellett gyermek- és ifjúkorában tájékozódnia, választania és az összefogás lehetőségét keresnie. Ellentétek keresztezési pontján kényszerült széttekinteni, körötte és benne ütköztek vagy békültek meg a magyar társadalmi tudat hagyományosan veszélyes, sok nagyralátó tervet zátonyra futtató ellentmondásai. Eredendő helyzete egyszerre volt zárt és nyitott, életformában és kultúrában egyaránt. Valójában e zártság és nyitottság egymást átható kettőssége és szerves egysége szabta meg tájékozódását és gondolkodását, később költészetét. Illyés ugyanis költőként is összefogó és egyeztető volt, ezek az igazából emberi és erkölcsi tulajdonságok és erények annak a poétikának és nyelvezetnek a belső rendjén is nyomot hagytak, amelytől költészetének karaktere származott. Az avantgárd líra expresszionista és szürrealista indíttatásait, a személyes választás révén kiaknázott népi hagyományt és az intellektuális költészet retorikai alakzatokban megjelenő kifejezésmódját Illyés sohasem ütköztette meg egymással: mindezek a poétikák és nyelvezetek egységes költői életművet tudtak kialakítani. Kezdetben az avantgárd híve volt: nemcsak a stílusirányzaté, hanem a lázadó mozgalomé is, később a népi tradíciók felújításában vállalt szerepet, és a népi mozgalom soraiba tartozott akkor is, midőn az újklasszicista líra mestere lett. Költészetének mindig nemzeti szerepe és súlya volt, a népi stílusirányzat korlátozottabb lehetőségeit, mihelyt mesterfokra emelte, máris meghaladta. A harmincas évektől kezdve Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, József Attila, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós mellett az ő lírájában öltött alakot az a nemzeti irodalom, amely egyszerre szólt a magyarsághoz és a nagyvilághoz. Illyés költészetének nemzeti hivatást kellett betöltenie, Európa üzenetét és igényességét közvetítette a népi irodalomba, és a parasztság törekvéseinek adott hangot a Nyugat körében. Pártokat és mozgalmakat kötött össze, a szellemi élet pólusai között teremtett szerves kapcsolatot. Természetes helye volt a népi mozgalomban, egyszersmind Babits oldalán. Kettős elkötelezettségben élt: a magyar parasztdemokrácia és a magas európai szellem vonzásában. „Pártban nem tudnék megmaradni semmifélében, de boldog otthoniassággal állnék e megindítóan bölcs és hős férfiak sorában, a fiaikéban! - írta az agrárszocialisták, az Áchim Andrások, Szántó Kovács Jánosok, Fekete Nagy 7
