Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Kovács István: Tétova találkozások Illyés Gyulával

határig elment a megegyezéskeresésben. Egy birodalmat szorított vele sarokba. Legalább annyira, mint a tavaszi hadjárat győzelmei. Ezért ölték meg őt a rövid távon kérlelhetetlenek. A költőt a kompromisszumkészség hiányának vagy meglétének váltakozó, de korántsem változatos vádjával elhallgattatni, lejáratni, megtébolyítani akarták... Azok, akiknek fogalmuk sem volt a Batthyány teremtette kötelező hagyományról. Sohasem gondoltam volna, hogy személyesen is alkalmam lesz őt megismerni, sőt, hogy életem egy szép esztendejét neki köszönhetem. De ez már egy másik történet. 1967 őszén néhány napos kolozsvári tartózkodás után Oláh Jánossal kisebb körutazást tettünk a Székelyföldön. Elérhetetlen föld című antológiánk megjelentetéséért akkor már egy éve folytattuk egyre reménytelenebbnek ígérkező, de töretlen harcunkat. Ettől függetlenül új verseskönyv összeállításába fogtunk. Terápiaként több értelemben. Antológiában szerettük volna bemutatni a Kárpát-medence fiatal magyar poétáit, majd egy következő kötetben a nem magyar költőit. A bevezető dátum bizonysága szerint híjával voltunk a történelmi realitásérzéknek, s bőviben az összetartozás-tudatnak. Ez utóbbi - adott helyzetben - akár optimizmusnak is hívható. Tény, hogy a fentebb jelzett érzékhiány és a történelmi derű eredői olykor a tébolydában metszik egymást, olykor viszont elképesztő energiákat szabadítva föl a napi aprómunka keresztjére feszítik az embert. Utunkat az antológiás célok megvalósításának jegyében és reményében 1968 nyarán megismételtük Utassy Józseffel és Kiss Benedekkel együtt. Csehszlovákia legázolása előtt néhány nappal tértünk vissza. A Kárpát-medence fiatal magyar és nem magyar költőinek antológiáiból nem lett semmi. Nemzedékünknek erdélyi költőit, Király Lászlót, Farkas Árpádot, Kenéz Ferencet, Balla Zsófiát, Csiki Lászlót, Magyar Lajost, Czegő Zoltánt, Tömöry Pétert, Ferencz S. Istvánt, az idősebb Páll Lajost és a legfiatalabbnak számító Markó Bélát azonban a Tiszatájnál és a Napjainknál készséges támogatásra találva, a Kortárs és az Új írás ellenállását legyőzve sikerült bemutatnunk. Az 1960-as évek második felének felemás romániai állapotait jellemzendő meg kell említenem, hogy bennünket mint költői csoportot elsőként a bukaresti Ifjúmunkás mutatott be, s legsűrűbben talán a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör közölt. Verseinkért bőven mérték a honoráriumot - nekünk, Magyarországról érkezett kisebbségieknek. Nemegyszer zsebből. „Oroszlánunk" olykor több volt, mint forintunk. Elérhetetlen föld című antológiánk végül 1969 decemberében jelent meg. Javára volt a megkésettetés. Ma is csodálkozom rajta, milyen jó verseket írtunk annak idején. Több mint száz példányt pártfogóinknak és az ún. „nagyoknak" küldtünk szét. Az elsők között Illyés Gyula nyugtázta a kilenc aláírással hitelesített könyv kézhezvételét: karácsony másnapjának estjére az egész társaságot meghívta magához. Két-három órát beszélgethettünk a karácsonyfa múltba és jövőbe csillámló hangulatában. A kisebbségi magyarság 1956 utáni sorsában, kultúrájában, pillanatnyi léthelyzetében való tájékozottságunk lepte meg Őt leginkább. Az a természetesség, ahogy sorsukkal azonosultunk - minden nemzetiszínű bojtos karikapattogtatás nélkül. A történelemről szólva fogva tartott bennünket 1848 és 1956 erőtere. Az antológiának vagy tizenöt-húsz verse tisztelgés a két forradalom emléke előtt. Az 297