Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)
Tóbiás Áron: Találkozások Illyés Gyulával
pusmogni, pontosabban Révai, apró kis vékony ember volt, Horváth Márton meg egy nagy, mahora férfiú. Mutatta a beszédét, Révai pedig rábökött - ezt így, azt úgy, húzza ki, írjon bele - szóval kiváló pantomimjáték volt ez számomra. Véget is ért, amikor megjelent Illyés mint díszvendég. Akkor abban a pillanatban Révai otthagyta Horváth Mártont. Odament Illyéshez. Megölelte, ragyogott az arca, akár egy szerelmes, úgy közeledett. Addig erőszakoskodott, amíg az elnökségbe föl nem hurcolta Illyést, és oda nem ültette maga mellé. Félszemmel figyeltem az előadás alatt is, mármint a program alatt is, úgyhogy végig Illyéssel beszélgetett, nem törődött a Horváth Márton szónoklatával. Örült az alkalomnak, hogy Illyéssel négyszemközt valamit megbeszélhetett. Valamire rá akarta venni vagy valamiről le akarta beszélni, ki tudja ezeket a dolgokat? A végén odatuszkolták Illyést is a mikrofonhoz, és ő is mondott néhány keresetlen szót Vörösmartyról, nagy elődjéről. Ez volt az első ilyen közvetett találkozás, amit Illyés Gyuláról ilyen módon magamban, magamnak közvetíthettem, nem közvetlenül interjú formájában. A másik sokkal nevezetesebb alkalom volt: a Magyar írók Szövetségének első kongresszusa, 1951-ben. Illyés Gyula a támadások pergőtüzében állt. Ez volt az az időszak, amikor beszűkítették egy nagyon kis élettérbe Illyés Gyulát. Ekkor jött, ezen a kongresszuson egy fiatal, tetterős dalia, ifjú költő, a Fiatal Költők szakosztályának titkára, DISZ-titkár is, bizonyos Kövesi Endre. Rossz költő volt, de nagymellényű férfiú... Felállt, és megkérdezte Illyés Gyulát: Miért hallgat? Én közvetítettem a Rádió számára a kongresszust. Figyeltem Illyés arcát. Hogy mondjam, nem volt rezzenéstelen. Dolgozott benne az indulat. Látszott rajta. Azután lezajlott ez a nap, és Illyés eltűnt. Másnap, amikor kezdődött az ülés, valamikor ebédszünet után jelent meg. Szót kért, felment az emelvényre, mint egy költőoroszlán. Remekül visszavágott Kövesi Endrének és Kövesi Endrén át a pártnak és az irodalompolitikának. Azt mondta, hogy ő készült felszólalni természetesen, nem hagyta volna ki ezt a fontos alkalmat. De hát már régen megbeszélte, hogy elmegy a szülőföldjére kicsit körülnézni a nép közé, ha úgy tetszik. Szülőföldje a Mezőföld, s annak a szélén volt akkor az épülő Dunapentele, a későbbi Sztálinváros. Onnan hozott egy verset. Annyira megihlette őt a találkozás az élet változásaival, a történelem változásaival. És frissiben felolvasta az Építőkhöz írt versét. Közel álltam. Láttam, hogy milyen érdekes volt a szöveg is. Kézzel írott, áthúzások voltak rajta, néha alig tudta elolvasni. Mégis remekül elszavalta, beszélve szavalta a verset, „.. .állványok, frissen felrakott falak" és így tovább. A vége még szebb, ahogy dübörög a vers, a vége így hangzik: „Leomolnak bálványok, trónok, égi, földi szentek, de nem, amit a munka megteremtett. " így válaszolt a szocializmus építésének korszakában Illyés Gyula. Megemelte a témát egészen az égig, nem volt hajlandó napi, szocialista „agitprop" témákkal bíbelődni. Körülbelül ez a korszak, már az első korszak a rákosizmus alatt, amit kicsit talán általánosíthatunk. Igaza volt Illyésnek, hogy nem engedte, hogy riportalannyá váljék, nem akart semmiféle kérdésekre sem válaszolni. Aki fellapozza az Illyés-dokumentumkötetet, amelyben Földes Anna összeválogatta a költővel való beszélgetéseket, és a régebbi Illyés-dolgait is megnézi, egy érdekes beszélgetésből hadd idézzek. Akkor 290
