Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)
Tóbiás Áron: Találkozások Illyés Gyulával
sem hagyta magát provokálni. A negyvenes évek elején egy szemtelen riporternő, nem szemtelen, csak riporternő, megkérdezte tőle: - És házas? - Hát ez magánügy. - És van gyermeke? - Ez is magánügy. - Miért? - Hát azért - mondta mert ha a gyermekem esetleg lány lenne, olvasná azokat a verseket, amit az édesanyjához írtam szerelmes verseket, akkor nem lenne illő dolog, családilag. - Erre a riporternő folytatja: - Hát ha még azokat a verseket olvasná, amiket nem az édesanyjához írt. Magyarázólag: ekkor már házas volt Illyés, és akkor már megvolt a leánygyermeke. Illyés Gyula akkor a magánszférát védte, a Horthy-korszak alatt, a Rákosi-korszak alatt pedig védte a maga közszféráját, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi a véleménye a politikai rendszerről, a szocializmusról, az álszocializmusról és így tovább. Megváltozott azután a helyzet, amikor már nem voltam rádióriporter, kiszabadultam a Rádió fojtogató karjaiból. 1955-ben eljöttem a Rádiótól nehéz és zaklatott körülmények között. Jött '56, a forradalom napjai, amikor Illyés Gyulával egy alkalommal a Parlamentben találkozhattam, mégpedig '56. október 31-én, hajói emlékszem. Megválasztottak a Szabad Kossuth Rádió öttagú szerkesztőbizottságának tagjául, és ott vezetgettük öten a Rádiónak, a Szabad Kossuth Rádiónak a műsorát, pünkösdi királyságként öt napig, október 30-tól november 4-e hajnaláig. Azzal kezdődött a műsor, hogy „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon... " Ez volt az önkritikánk és a Rádió önkritikája. Ott voltunk bent a Parlamentben, amely akkor egy nyüzsgő méhkas volt, ott működött tulajdonképpen a tömegkommunikációs boszorkánykonyha. Közlekedés nem volt, a napilapok és az újságok rendszertelenül jelenhettek meg, ha új lapok voltak, nem tudták terjeszteni. A Rádió pótolt mindent, bemondott mindent, ami történt az országban. Egyenes adás volt, állandó adás. Egy megszakítatlan hangszalag zenét közvetített, így kell elképzelni, és közbejöttek állandóan a közlemények, proklamációk, beszédek október 30-tól, tehát a Szabad Kossuth Rádió megindulásától. Az Illyéssel való történet úgy kezdődött, hogy ott voltunk, a rádiósok, egy teremben. Jöttek a különböző küldöttségek, delegációk. Egyszer csak láttam az egyik kormányzati ajtó mögül megjelenik Illyés Gyula szálas alakja, körülnéz, és úgy látszik, engem talált ott ismerősnek a sok ember közül. Odalép hozzám, és azt mondja: most jövök Tildy Zoltántól, és miközben beszélgettem vele, kapott egy telefont, valahonnan Nógrád megyéből, hogy kiszabadították a magyar katonák Mindszenty Józsefet, tankkísérettel hozzák a fővárosba. Ezt jó lenne közölni az ország népével, megnyugtatásul. Rendben van. Bementem a Tildy-titkárságra, beszéltem azzal a titkárnővel, aki lebonyolította ezt a beszélgetést. Csináltam néhány jegyzetet. Bementem a Rádiónak a külön helyiségébe, az ott volt a Parlamentben egy elkülönített helyen. Egy gépírónőnek lediktáltam néhány sort. Átmentem a stúdiórészbe, ahonnan egy árva szobából ment a műsor. Ha égett a piros lámpa, akkor éppen beszéd volt, ha nem égett, akkor ment a műsoron kívüli hanglemez, Egmont-nyitány vagy valami más. Kevés lemez volt akkor, a Rádiót szétlőtték, csak éppen azzal tudtak gazdálkodni, ami éppen ott volt. Odaadtam a bemondó kezébe a szöveget, hogy légy szíves, olvasd be. Alighogy Illyés Gyula meglátott engem, nem telt el tíz perc, már a Rádió bemondta. 291
