Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Tóbiás Áron: Találkozások Illyés Gyulával

Nos, ez volt az az emlék, amit elő kellett bányásznom Illyés Gyulával kapcsolatban. Meghökkentem, azután visszamentem, dadogtam valamit, hogy Illyés nem jött, szóval nem akartam őt leleplezni sem Török Sophie, sem Török Sándor előtt. Azután magamban eltemettem az egész élményt, annyira eltemettem, hogy most, amikor erre a visszaemlékezésre készültem akkor döbbentem meg: Úristen, ez volt az első találkozás... Jó néhányszor találkozni módom volt Illyés Gyulával. Voltam vele olyan viszonyban, hogy egyszer megpendíthettem volna ezt a dolgot, hogy mi is történt, hogyan is történt, az egész Babits-Török Sophie-Illyés Gyula kapcsolatnak mi a titka, van-e titka egyáltalán, vagy van-e megosztható titka, de nem tettem meg - úgy látszik, hogy Freud Zsigmond közbeszólt... Vagy úgy is mondhatnám irodalmi hasonlattal, Arany János nyelvén, aki Dantéról szólva elmondotta, hogy „állottam vizének mélységei felett"... Rádióriporter lettem, a gyakornoki időm elteltével. Küldtek ide, küldtek amoda különböző programokra és különböző feladatokra, ülésekre ide-oda, és ezeken Illyés Gyulával találkoztam. Szerettem volna interjút készíteni vele, de nem volt rá lehetőség, mert Illyés Gyula nyilvánvaló, hogy nem látott bennem mást, mint a Rákosi-korszak rádióriporterét. A fogadásokon vagy más hasonló ünnepségeken nagyon elegánsan, és hogy mondjam, fölényességgel mindig lesöpört azzal, hogy „Jaj, nem érek rá, most jöttem Ti hányból, jaj, nem érek rá, most megyek Tihanyba, jaj, utazom ide, utazom amoda, fontos dolgaim vannak, benne vagyok egy témában, benne vagyok egy nagy programban, nem érek rá..." Láthatóan nem akart külön interjút adni, elég volt neki az, amit muszáj volt elmondania, vagy amit ki akartak préseltetni belőle. Macska-egér harc volt: én voltam az egér vagy inkább egérke. Szinte mosolyogva kerestem meg, amikor rendszerint Rákosiék környezetében vagy más hasonlóan nagyon előkelő környezetben volt. Kilestem azt a percet, amikor kicsit maga van vagy éppen elköszönt. Akkor kérdeztem: „Melyik az az alkalom", erre ő: „Jaj most nem"... O is tudta, hogy én tudom, hogy miről van szó. Én is tudtam, hogy miről van szó... Körülbelül így ment ez a dolog, játékosan évekig. Le is tettem róla, hogy valaha is Illyés Gyulát mikrofonvégre kaphatom. Viszont hadd' mondjak el két érdekes mozzanatot ebből az időszakból. Az első az volt, hogy volt egy Vörösmarty-emlékünnepség. A Zeneakadémián volt ez az ünnepség, én voltam a kijelölt riporter, akinek ezt közvetítenie kellett. Az ünnepi szónok Horváth Márton volt, aki akkor a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagja, a kulturális ügyek legfőbb intézője Révai József alatt... szóval ő volt a „másod"Révai. Udamentem Horváth Mártonhoz az előadói szobába a Zeneakadémián. Mondtam: megnézhetném a beszédet, hogy mit kíván a Rádió fölvenni. Mi az a négyöt perc, ami a legalkalmasabb... Nagyon ideges volt. Odaadott valamit, odaadta a szövegének a másodpéldányát: „Nézze meg, nézze meg", és nem foglalkozott tovább velem. Ami furcsa volt, mivel általában az elvtársak fontosnak tartották azt, hogy a Rádió mit közvetít az ő megnyilatkozásaikból - akkor még nem volt televízió, a rádió volt a fő tömegkommunikációs eszköze a pártnak és az államnak. Aztán rájöttem én, hogy miről van szó, és miért volt annyira ideges Horváth Márton, mivel hamarosan megérkezett Révai. Engem lesöpört oldalt, egy sarokba elvonultam. Akkor elkezdtek 289