Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Tamás Attila: Illyés Gyula költészetének utolsó korszakáról

Amikor nem - vagy csak fáradt rutinszerűséggel hangzik már el a „mondottam, ember, küzdj" biztatása is? A lényeget illetően itt sem más a válasz, mint amelyet korábbról ismerhetünk - csak itt még távolabbra kerülhetünk a romantika retorikájától. „Tanuld el életed csúcsán / Vad pátoszát a szál fenyőknek" - fogalmazott évtizedekkel korábban a Rend a romokban kötetének lezárója. ... csak nem megadni magadat, egy másodpercre sem, egy tized-másodpercre sem, nem egy barázdát sem - fogalmaz látványos képteremtés nélkül „a szigeti Zrínyi" előtt tisztelgő korosabb lírikus ...egy talpalatnyi hátrálást sem, függetlenül, hogy jön-e vagy nem a császár fölmentő hada, van-e had egyáltalán, van-e császár, legyen magadé a halálod, az legalább... - fogalmaz a Különös testamentum írója. - A hang visszafogottabb - a fogalmazás pontosságra törekvőbb, a szellem bölcseletre fogékonyabb - a gerinc keménysége változatlan.) Az utóbb említett művek tágabb körébe tartozik az a vers is, mely közvetlenül ugyan nem villant föl évezredek távlataiban elhelyezkedő (vagy csak ilyen távolságokban elképzelhető) eseménymozzanatokat, valamiképpen mégis végtelen kiterjedések összefüggéseinek rendszerében mutatja föl, így tapogatja körül azokat. Különös vers a Közügy - melyet közvetlen vonatkozásaiban az erdélyi magyarság akkori helyzete indított megírásra -: az egyetlen az életműben, melynek készülési folyamatáról és megjelentetési akadályoztatásairól már-már aprólékos hűséggel beszámolnak írójának naplórészletei. Egy létmélységeket tapintó gondolkodó súlyos elhallgatásokkal tagolt megszólalásai érzékeltetik benne erkölcsi súly vesztések rejtett törvényeit, igazságok kristályosodásának különös alakulását. A mélységekig tekintő vagy űri magaslatok szilárd pontjairól mérő nagyobb alkotások azonban csak egyetlen részét képviselik a késői pályaszakasznak. Változatos, mozgékony - talán még képlékenynek is mondható a maga egészét tekintve ez a verstermés. A hetvenhármas Minden lehet kötet nyitó darabja, az Ablakok közvetlenül is érzékeltet valamennyit ebből a sokféleségből. Vélek emlékezni, de mindre, az ablakra, melyen kinéztem, kikönyököltem mozdulatlan, modelljükként szorgos időknek. 273