Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Tamás Attila: Illyés Gyula költészetének utolsó korszakáról

Tamás Attila ILLYÉS GYULA KÖLTÉSZETÉNEK UTOLSÓ KORSZAKÁRÓL „Utolsó korszak..." Komor ünnepélyességgel hangzik a kétszavas megjelölés, anélkül, hogy világossá tenné ugyanakkor: mire is utal, milyen időhatárok közé foglalt életműszakaszt különít el egy folyamat egészéből. Hadd bocsássak ezért előre néhány olyan megjegyzést, amely ilyen irányban igazít útba. Nem „a Semmi közehT'-ésének egymást követő jeleiről kívánok itt elsősorban szólni. Sem a közelítés növekvő iszonyatára, sem a közelítést lassító küzdelem megnyilatkozásainak számbavételére nem akarnám mondandómat korlátozni. Más szóval: azoknak a legkésőbbi éveknek a termésére, melynek keletkezéséről így számol be maga Illyés Gyula: Naponta bár egy árva sort vetek papírra, verset űzi varázsigeként tőlem a pokolt, kelt szív-mélyi figyelmet... A „némaság-akklimatizálta szívek" sötétjének költői megörökítéseire sem akarnám korlátozni hallgatóim figyelmét, de azoknak az erőfeszítéseknek a közelebbi megismertetésére sem, melyek ennek a sötétnek a terjedését nehezítették meg szívós akarattal - bár ha nem kételkedve is a vereség elkerülhetetlenségében. Egyszerre indíthat meg és parancsol tiszteletet annak az atlétának a szemmel követése is, aki izmainak elmerevedésével dacolva, fogait egymásra szorítva is futja az önként vállalt távot, szívesebben őrizzük azonban meg az ő emlékét is úgy, amint még pályája csúcsán veszi röpülve az akadályokat. Nemcsak az utolsó (1983-ban megjelent) Illyéskötetről kívánok ezért szólni. Annak a bizonyos értelemben utolsónak tekinthető nagyobb korszaknak az egészéről viszont, amely valahol az 1965-ben megjelent Dőlt vitorla című kötet egyes műveivel veszi kezdetét és az 1968-as Fekete-fehér címűben nyer a legközvetlenebb módon folytatást, csak az itteninél többszörte hosszabb előadásban lehetne érdemlegesen beszélni. Arról a pályaszakaszról, mely egy már klasszikus rangú életmű erőteljes megújulásának kiemelkedő darabjaival vette kezdetét, és egyfajta sajátos realizmusnak szürrealisztikus törekvésekkel való egybeolvadásából, egyúttal a húszas éveknél későbben indult irányzatokkal való megtermékenyüléséből is született. Arról a két évtizedről, melynek olyan kimagasló 271