Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Koncz Virág: „Aki ma nem hiszi, hogy küldetett". Illyés Gyula - szerep és személyiség

Koncz Virág „AKI MA NEM HISZI, HOGY KÜLDETETT" ILLYÉS GYULA - SZEREP ÉS SZEMÉLYISÉG Egy pályája elején álló, ám vehemens és magabízó kritikus 1929-ben cikket jelentet meg a Nyugatban, Illyés Gyulának első, Nehéz föld című kötetéről. Az írás azóta közismert lett, s az irodalomtudomány szerint nem kis szerepet játszott abban, hogy Illyés egyszer csak berobbant az irodalmi köztudatba. Kifogásai ellenére az ifjú kritikus oly magasra röpteti nemzedéktársát, amilyenre csak tudja; ha szerepét nem is, helyét pontosan kijelöli a magyar irodalomban. „Illyésre [...] úgy nézek - írja -, mint csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam. Láttam a magyar líra lehetőségeit, s csodálkozva néztem szét: hát senki sem vállalja? Most itt a csillag, s én, tökéletlen csillagász, lélegzet-visszafojtva lesem, arra fut-e, amerre naiv képleteim szerint futnia kell." Németh László a Kiadatlan tanulmányok (1968) íróvá avatnak című fejezete elé írt bevezetőjében úgy emlékszik vissza magára a húszas-harmincas évek fordulóján, mint fiatal kritikusra, akiben „egy csomó szerep gomolyog", és feladatának azt tartja, hogy e szerepekhez a tehetségeket megtalálja. A Nehéz földről talán azért is írt maga szerint kissé „túlméretezett" méltatást, mert észrevette az Illyésben rejlő lehetőségeket, s a tehetséget foglalkoztatni akarta. De nem találja meg rögtön a neki való feladatot (Illyés saját elhatározása híján nem is találhatja), akármerről közelít is felé, csak körbejárni tudja. Illyésnek ekkor is, s később, még sokáig, besorolhatatlanságát érzi. Bár kimagasló egyéniségként tartja számon, és boldogan vállalná akár „vezéréül" is, „valami bizonytalanság", melynek nem tud „lélektani alapjába" látni, feltétlenül s kezdettől fogva nyugtalanítja: „Mintha nem szorította volna őt eléggé sarokba az élet, túl sok lehetőség feszeng benne, még nem kerítette be az események hajtógyűrűje. Nincs uralkodó indulata, nem szállta meg egy elhatalmasodó eszme." (Új nemzedék, 1931) Bár az 1927 és 1930 közötti időszakot Illyés maga is élete egyik nehéz időszakának tartja, visszatekintve az „útkeresés", a „széttépődés, tántorgás" éveinek látja (Naplójegyzetek, 1973), annak már Párizsban tanújelét adja, hogy ő is ahhoz az akciókész nemzedékhez tartozik, mely majd a harmincas években átalakítani, felügyelni, igazgatni akar. De Párizsban sem csupán a mind az odáig „érvényes erkölcsi és művészi meggyőződés felborításán" fáradozik, ahogy írása jókedélyéből fakadó némi túlzással Németh Andor a Literaturában írja (1929), s nem is csupán az avantgárd mozgalmához csatlakozik: a legkülönfélébb társadalmi, politikai és 10