Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tverdota György: A fiatal Déry irodalomszemlélete
ÍJnerdóta Ljjtjörqj/ amely szerint az írónak „szabad emberként a szabad ember számára”25 kell megnyilatkoznia, mint Az írói szabadságról cím mutatja, szintén nem változott. Ezt a folytonosságot talán egy írása sem mutatja fel látványosabban, mint az 1937- ben született Az elégedetlenségről című és Levél Kassák Lajoshoz alcímű írása, amelyben az író tudatosan veszi fel azt a szálat, melyet a pálya kezdetén, 1921-ben írt Levél Kassák Lajosnak című írásában elejtett! Végigtekintve a történelmi változásokon, amelyek a két levél megírásának idejét elválasztják, megállapítja, hogy a változások ellenére mind a címzett, mind a feladó változatlanul mélyen elégedetlen maradt a világ állapotával, ezért mindketten a társadalmi rend gyökeres megváltoztatására törekszenek, azaz forradalmárok, azaz igazi művészek. „író vagyok, és szocialista vagyok” - szögezi le Déry, s ezt a minősítést az egykorú Kassákra éppúgy kiterjeszti, mint az idősebb társ pályájának egészére.26 Az író hosszú emlékezete azonban Az írói szabadságról írott értekezésben is egy olyan íráshoz, Babits írástudók árulása című esszéjéhez nyúl vissza, amelyik megjelenése idején, a húszas évek végén élénk visszhangot váltott ki, de amelyet az azóta bekövetkezett fejlemények az értelmiség tudatában maguk alá temettek. Az Emlékül ugyancsak egy eltelt korszakot összegez: Dérynék József Attilával való évtizedes emberi és művészi kapcsolatát eleveníti föl. A három fejtegetésben mégis arra helyeződik a hangsúly, ami a korábbi helyzetértékeléseket az új felismerésektől elválasztja. Az eltérés úgy foglalható össze, hogy a társadalmi-politikai állásfoglalás lehetőségei, a művész előtt álló feladatok egyaránt sokkal komplikáltabbaknak, ellentmondásosabbaknak, ambivalensebbeknek bizonyultak, mint amilyennek a húszas években látszottak. A három, műfaját tekintve jelentősen eltérő szöveg, az értekezés (Az írói szabadságról), a költőtárs köszöntése (Az elégedetlenségről) és a halott József Attila búcsúztatása (Emlékül) voltaképpen ezekkel az újonnan felmerült zavarba ejtő nehézségekkel birkózik. Ennek a birkózásnak komoly tétje van. Ne feledjük, hogy aki a viadalt vívja, még ekkor, negyvenévesen is „fiatal” író számba megy. Az érvényes mű, amelyet szívesen vállalna a magáénak ország-világ előtt, A befejezetlen mondat ekkor még csak készülőben van, s megjelenésére semmi kilátás. Az író még nem jutott be az irodalom belsőbb övezeteibe. Még „keresi azt az egyre menekülő, talán utolérhetetlen, de csak rá váró kifejezést, amellyel elmondhatja önmagát, meggyőződését”.27 Csak azért nem lehet ezt a szituációt vert helyzetnek tekinteni, mert Déry makacsul hisz magában, ragaszkodik hivatásához. Ha azonban a háborús viszontagságok között a nagyregény kézirata elpusztult volna, mint ahogy annyi más szöveggel ez ténylegesen megtörtént, csak egy-két publikált részletéből és legendájából sejthetnénk ma, hogy jelentős mű veszett el. A három értekezés tehát a bukás kockázatát is magában rejtő, legalább kétesélyes küzdelem közben mutatja be a szerzőt. A nehézségek, komplikációk és ambivalenciák egyáltalán nem voltak újak és egyediek, amikor az író szembenézett velük. Alapjukul a gazdag múltú, számos ér25 Déry Tibor: Megjegyzések a líra szociológiájához. In: Botlaclozás. l.köt. 299. 26 Déry Tibor: Az elégedetlenségről. In: Botladozás. l.köt. 373. 27 Uo. 373. 24
