Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tverdota György: A fiatal Déry irodalomszemlélete
CJtiertlota (jijiut/i/ téket felmutató, de hanyatló polgári és a felívelő, inkább csak alakulóban lévő, s a jövőben létező proletár kultúra szembesítése szolgált. Déry azok közé az írástudók közé tartozott, akiket lenyűgözött e két társadalmi és kulturális erő világtörténelmi kollíziója, s írói feladatát csak akkor látta sikeresen megvalósíthatónak, ha megtalálja az optimális erkölcsi, szociális, intellektuális választ a konfliktus fölvetette lelki- ismereti kérdésekre. Az író a probléma évszázados múltja dacára itt sem valamilyen kész választ mond fel, még csak nem is reá rótt kötelező feladatot teljesít, hanem legszemélyesebb, tudatosan választott sorsával összefüggő vívódásait fogalmazza meg. Mivel a helyzetet, amelyben el kell igazodnia, saját döntése, rétegével való szakítása és a visszautak felégetése, az elnyomottak közösségével való makacs kapcsolatkeresése idézte elő, Déry kérdésfelvetései eleve etikai természetűek. A jó és a rossz, a kötelesség és a kényelem között, úgy érzi, a jót és a kötelességet választotta, ámde a megváltás vagy legalább a jutalom elmaradt. Az író úgy érzi: jó döntése folytán a senkiföldjére került, nyugtalanítóan elszigetelődött. A Kassáknak írt nyílt levélben a címzett iránti nem titkolt irigységgel, minden eddigi megnyilatkozásnál tisztábban látó módon fogalmazza meg élete nagy drámáját, amely A befejezetlen mondat gondolati alapját képezi. E sorokat az egész eddigi és további Déry-életmű egyik legfontosabb kulcsának tekintjük, s a nyomaték kedvéért a megszokottnál hosszabban idézzük: „A polgárságból származó művésznek - mint nekem is - száz szempontot, szokást, ideges érzékenységet, ízlésbeli ellenállást kell önmagában leküzdenie, míg eljut oda, hogy szocialista ne csak a szájával s a bőrével legyen. Összehasonlíthatatlanul nehezebb a dolga, mint a proletárnak, akinek osztályhelyzete már eleve megszabja forradalmi irányát, akinek legföljebb, ha anyagi akadályokat kell legyőznie, de személyes tapasztalatokból, helyszíni indulatokból s környezetének alája sűrűsödött sorsából olyan jeligét kap útravalóul, amely hosszú ideig megfellebbezhetetlen marad. A polgári művész?... Ha átjutott családjának, környezetének, életrétegének nem lebecsülendő ellenállásán - aminek gyakran kenyerének elvesztése az ára -, a túlsó oldalon, ahová igyekszik, ismét csak idegenkedve fogadják, bizalmatlansággal, gyakran ellenszenvvel, legjobb esetben a politikai fegyvertársat megillető, de tartózkodó udvariassággal, s hosszú időbe telik, amíg ezeknek kérgén, amíg a pártok falain át tud törni, amíg saját idegenkedését is legyőzve, össze tud tegeződni a maga választotta új világgal, amelyek épp ellenkezőleg, az alulról érkező író előtt olyan szívélyesen, csa- logatón kitárulnak.” 28 Helyzetének nehézsége is magyarázza, hogy az alulról, a proletariátusból jövő művész helyzetét - az alkotás szempontjából - könnyebbnek látja a magáénál, s Kassákot ilyen alapon inti arra, hogy forradalmi hevülete, osztályához való hűsége eztán se csökkenjen. József Attila tragédiája azonban nagyon hamar rádöbbenti arra, hogy a nehézségek, anomáliák mélyebben, sokkal nehezebben hozzáférhető rétegekben rejtőznek, következésképp meggyógyításukra kevesebb az esély, mint azt korábban remélte: „Mindvégig hű maradt osztályához” - állapítja meg nekrológjában, azaz József Attila teljesítette azt, amit Déry Kassáktól elvárt. A hibát tehát nem az egyén követte el. “ Uo. 373-374. 25
