Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Széchenyi Ágnes: csendes pince ... békességes nyája ...” Az 1945-ös esztendő Déry Tibor és Márai Sándor epikai életművében
Saéehenyi cAz/nes szabálytalan szonettekkel, oldott aforizmákkal, mozaikkockákkal. Milyen érdekes, hogy Németh László meglepetéssel fogadja - éppen a forma okán - a kötetet. Mást várt Illyéstől, aki eminens költő, s csak másodsorban prózaíró. Vagy Németh egyenrangúnak látta Illyésben a kétféle tehetséget? Azt írja a kötetre válaszoló levelében: „Én novellákat láttam mindenütt magunk körül (s sajnálom, hogy nincs Móricz Zs., aki megírja őket, mert én ugyan meg nem írom egyiket sem) - te verseket, s le is lőtted, szépen szívbetalálva minden madarat, a borzalmak magyar école sentimentale-jaként.”23 A versek, bármennyire morzsalékos is a forma, a nemzeti lelkiismeretvizsgálat igényével íródtak. Illyés szerepvállalása Déry felelősségfirtató esztétikai kérdésfeltevésétől is radikálisabb. De tegyük hozzá, ez nem meglepetés, éppen ellenkezőleg: az előző évtizedekben képviseltek folytatása. Az Egy év központi fogalma az idő. Az idő mint végzet, az idő mint pusztulás, a medréből kilépett idő. Múlt és jövő összevetése, összekapcsolása és elválasztása. De egyben a bűnös nemzet vádjának visszautasítása. Több tucatszor használja Illyés a „magyar”, a „ház”, a „haza” szavakat szinonim értelemben. Az erőteljes ismétlés feladata: sulykolni a magyar szó, fogalom megtisztítását. A haza a magasból visszaköltözik a földre. A hazát megalázták, de a haza ép és bűntelen. Múltbeli bűntelenségét a jövő fogja bizonyítani. A műfaj megválasztása nem hordoz önmagában semmiféle törvényszerűséget, másképpen hogyan csodálkozhatna Németh László az ajándék-köteten. De érték- mozzanatot sem. Megemlítendő, hogy Déry Tibor drámát is írt az élményből24, Illyés, Márai naplók folyamát. Déry novellaciklusa felkiáltójel, Máraié kérdőjel. Déry az oroszokat várja, Márai a szabadulást, a háború végét. Mindkettejük prózája úgy ér véget, hogy egy orosz katona megerőszakol egy lányt. Márainál az erőszak elszenvedője a főszereplőnő, Erzsébet, Dérynéi egy addig nem szerepelt, így neve sincs lány. így az utóbbi prózában az írót nem terheli az értelmezés kötelezettsége. Egy tényt mutat be, nem kevesek számára érkezett el így, az erőszakkal együtt a szabadság. Csak annyit tesz „hozzá” a történtekhez Déry, hogy ugyanakkor a másik szovjet katona egy szülésnél segédkezik, vizet hoz, vizet melegít. A kétarcúság, az emberi jó és rossz két alakban jelenik meg, kívül a személyiségen, a történetben, a történelemben, mint puszta tény. Bonyolultabb, de talán igényesebb is Márai állásfoglalása. Erzsébetet megragadja az orosz katona. A lány fél, visít, nálánál nagyobb fizikai erővel találkozik, fájdalmat érez. És mégis megsajnálja az ellenfelét. Nem haragszik rá. „Aki ilyen testből eszik, mint most az enyém, nagyon szenvedhet, máskülönben nem tenné.”25 Már az aktus alatt végiggondolja, mi jön majd ezután, mit lehet és kell tenni most. Megmosakodni, Orvoshoz menni. „Ha gyerekem van ... majd megmondom Tibornak.” [így hívják külföldre menekült, a regényben meg sem jelenő, csak emlegetett szerelmét - Sz. Á.]26 Márai nem hasz23 Németh László levele Illyés Gyulának 1945. október 14. In: Németh László élete levelekben 1914-1918. Bp., 1993. 482-483. 24 A három drámát tartalmazó kötet - A tanúk - Tükör - Itthon - 1948-ban jelent meg, miután két drámát a megjelenés évében, illetve az azelőttiben a Nemzeti Színház bemutatott. L. itt e kötetben Tarján Tamás tanulmányát. 25 Szabadulás. 123. 26 Uo. 125. 71
