Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Széchenyi Ágnes: csendes pince ... békességes nyája ...” Az 1945-ös esztendő Déry Tibor és Márai Sándor epikai életművében
Széchenyi dynej A férfi „tompa” válasza kétszeres megszorítással szól: Valószínű, hogy sok minden másképp lesz.”[Kiemelés tőlem - Sz. A.]17 A lány állítását, hogy a szenvedés szeretet re nevel, a férfi elutasítja. (De tulajdonképpen a lány is, hiszen nem lát, nem tapasztal szeretetet a megpróbáltatások idején. Aki a regényben a szeretetet, együttérzést gyakorolja, aki vállalja az apa elrejtését, egy szombatos vallási! férfi. A furcsa vallásról Erzsébet is inkább azt gondolja, amit a regény világának bizonytalan tudású szereplői: a szombatosság szekta. Nem a szeretetet hirdető történelmi egyházak gyakorolják a segítést, hanem egy kis közösségnek is csak egy tagja.) A szeretet több is, mint a lány gondolja, de kevesebb is. Múló állapot, még akkor is, ha tartós, noha valóban nagy erőket képes mozgósítani az emberekben. Van mégis megoldás, van szabadulás, mondja a férfi: „Ha valaki elég erős, hogy megismerje igazi természetében az igazságot. [...] az ilyen erős ember már közeljár a szabaduláshoz. S elviseli, sértődés nélkül, mert valóság. S amennyire ez ember számára lehetséges, hamis vágyak nélkül él.”18 Márai nem jövendöl. Tudjuk naplóiból, hogy a háború utáni jövőképek szkepszissel töltik el. S az az írói szerep is idegen tőle, mely nem a személyes szabadságot tekinti elsődlegesnek. Illyést nagyra becsüli, mégis idegenkedéssel, sőt elutasítással szemléli a (fel)szabadulás első heteiben már. „Ez a kitűnő író és költő szorgalmasan szerepelget az új világban, s amint olvasom nevét lapok élén, bizottságok, egyesületek névsorában, megértem, mi az, ami örökké elválaszt tőle, most is, mint a múltban? Ez az író elsőrendűen politikus, akkor is, ha verset ír a tavaszról; tehát fontosabb számára egy társadalmi kérdés, mint egy Verlaine- vers vagy a Háború és béke. Számomra is becses és fontos kérdés a magyar zsellérek vagy órabéres munkások társadalmi fejlődése, de nem fontosabb, mint Babits versei vagy Shakespeare; ha választanom kell, minden erőm és figyelmem az irodalomnak adom, nem pedig a politikának. Ezért nem érthetjük meg egymást. De ezért még tisztelhetjük egymás felfogását.”19 Egy ehhez hasonló, de személytelen megjegyzése is van Márainak abban a naplóváltozatban, amelynek első kiadási éveként 1958-at tüntet fel a kiadó: „Tapasztalom, hogy minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya.” S a következő évben, 1946-ban már keményebb ítéletet is megfogalmaz Illyéssel kapcsolatban: „Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike, akivel a magyar irodalomban találkoztam. Ez a tehetséges, értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának; a valóságban csak egy harácsoló szabadcsapat regőse. Keserves ébredése lesz. Kár érette.”20 Kétségtelen tény: két egymást kevéssé értő, egyformán megokolható, történetileg indokolt rivális szerepről van szó. Illyés mögött ekkor még a történelem a felhajtó erő. Évtizedekkel később megfordul a viszony: a globális, jobban érthető, általánosabb nézet Máraié lesz.21 Márai anonim, nyomorék pincelakójának idézett észrevétele, gondolkodása 17 Szabadulás. 97. 18 Szabadulás. 96. 19 Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946. Toronto, Bp., 1991. 51-52. 20 Uo. 290. 21 L. erről tanulmányomat: Monológok dialógusa. Illyés Gyula és Márai Sándor naplóinak (1945-1948) összehasonlító elemzése. Előadás az egri EKF kommunikációs konferenciáján 2002-ben. Megjelenés előtt a Palócföld c. folyóiratban. 69
