Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Széchenyi Ágnes: csendes pince ... békességes nyája ...” Az 1945-ös esztendő Déry Tibor és Márai Sándor epikai életművében
Széeitetit/t cAt/nes- kellő tér híján levezető bizonyítás nélkül állítom - rokon Bibó Istvánéval. A Németh G. Béla által több helyütt is megátalkodottan naivnak mondott Bibóéval. Azé a Bibóéval, aki szinte próteuszi alkalmazkodással, de éppen nem megalkuvásból, hanem a racionális kompromisszumkeresést szolgálva, képes volt belehelyezkedni az általa elemzett helyzetek érintettjeinek helyzetébe, és feltételezte ezt a képességet az elvont, általános emberről. Feltételezte - valóban naivan, emberekre lebontva a történelem soktényezős gépezetének működését -, hogy mindenki képes kiszámítani a másik embernek a valóság ingereire adott válaszát. És még nagyobb naivitással azt is, hogy az emberben van képesség a tárgyilagosságra és a valóság elviselésére, sőt arra is, hogy hajlandó legyen áldozatot hozni a másik ember sorsa érdekében. Márai regénye fél évvel a magyar „szabadulás” után született. Friss mű, sok helyütt látszik, az író nem véglegesítette, a mű belső időrendje olykor nem egészen pontos. A szerző és a regény itt csak perifériálisán érinti a zsidókérdést. (Annál többször a naplók.) A középosztályi közeg csak háttérül szolgál, az író nem elemzi ennek a társadalmi osztálynak, közösségnek problémáit, mentalitását, reflexeit. A szereplők inkább a kórus, anonim, tulajdonság nélküli emberek összessége. Lejöttek a pincébe, felmennek, alig cselekednek. De még az Alvilági játékoknak sem egyetlen s talán nem is központi problémája a zsidókérdés. Kétségkívül a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport volt a zsidóság, azonban a novellafüzér valódi szereplői a lipótvárosi tisztviselők, illetve felső középosztály. A szereplők pincebeli csoportosulása, elkülönülése és kapcsolatai, életvitele pontosan leképezi a fenti társadalmat: amilyen a fa lombkoronája, olyan a gyökér rajzolata is. Senkinek nem változik meg helye a lenti társadalomban, senki sem viselkedik másként lent, mint fenn. Bibó István a problémáról, jelesül a magyar társadalom egészének állapotáról és a zsidókérdésről együtt, szerves összetartozásban csak három évvel később szólt A zsidókérdés Magyarországon 1944 után című tanulmányában. Tudta Bibó, az angyalok hangján kell szólni, óvatos pontossággal, türelemmel, körültekintéssel, történeti áttekintéssel, magyarázattal. Az utolsó pillanatban jelent meg az éppen könyv méretűre terebélyesedett folyóiratbeli publikáció, amikor már nem volt idő és lehetőség arra, hogy a tanulmány hatni tudjon, hogy a társadalom szélesebb rétegeihez eljusson.22 Hiába artikulált és érvelt tisztán Bibó, már késő volt. A valódi vitákra nem volt mód, már nem engedett teret a politika. A novellának, regénynek nem is tiszte a bizonygató, magyarázó, okvető és tételes kifejtés. Nem „köteles” a politikai, társadalmi összefüggések teljes szövetét megszőni. Elég egy erős szál, egy élénk szín, egy érzelmi vagy erkölcsi töltés. Az idő sem ad még elég távlatot sem Déry Tibornak, sem Márai Sándornak. Nincs még rálátás a történtekre 1945-46-ban, csak annyiban, amennyiben a jelen mindig a múlt része, természetes folytatása. Erről az időről, a nyilas uralomról, a deportálásokról és bujkálásról Illyés Gyula egy verseskötetet jelentetett meg, 1945 késő őszén. Az Egy év- noha a vers kihordási ideje össze sem mérhető a prózáéval - maga is töredék. Tele epigramma tömörségű villanásnyi képekkel, töredékes négysorosokkal, 22 Válasz 1948. nov. 70
