Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Széchenyi Ágnes: csendes pince ... békességes nyája ...” Az 1945-ös esztendő Déry Tibor és Márai Sándor epikai életművében
Azéehemji cAqnei tékosító szócska, az is használata. Kifejezi a történelem céltalanságát, kétségbe vonja annak irányíthatóságát. A választott regényhelyzet ezt egyértelművé teszi: a civil kisember elszenvedője és jobb esetben túlélője csak az eseményeknek. De felelős-e azért, ami ekkor körülötte történik? Márai kitér a felelet elől, legalábbis ebben a művében. Nem ez a regény tétje." Noha Déry - éppen úgy, mint Márai - a valóságos idő mentén, illetve lineárisan fűzi a cselekményt, az önálló novellákra bomló ciklus-elv lehetővé teszi, hogy többször is drámaian magas csúcspontokba torkoltathassa a prózafolyamot. A katonaszökevény anyjának halála - Anna néni címet viseli az elbeszélés - egy ilyen kitüntetetten magas pont, noha még csak az összefűzött novellák közepén járunk. Itt a moralista Déry is megszólal. A csendességes pince „békességes nyájának” életét feldúlja a szókimondó lakó, a hangos, öntudatos, ítélkező munkásasszony. Nem alkalmazkodik, csak amikor razziát tartanak. Az expresszionista, a valóságot látomásokká felnövelő Déry itt ugyanazt a technikát alkalmazva először éppen ellenkezően láttat. Nem nagyít, hanem kicsinyít. Amikor fiáról kérdezik, „a vénasszony, mintha hirtelen összezsugorodott volna, vastag hangja meglágyult, s nőies dallamot kapott, az arca csupa nyájasság lett”. S hogy ez nemcsak írói eszköz, hanem a világ számára is látható realitás volt egy pillanatra, a nyilas kommentárja igazolja vissza. Megtalálják a fiút, így az anyai alkalmazkodás, kedveskedés hiábavaló volt, már a kivégzéshez készülődnek. Az asszony ismét vastag hangon szólal meg. A nyilas így kommentálja a változást: ”Mi az? ... Megnőtt? Az előbb még mintha kisebb lett volna!”12 Életével menti meg fiát az anya, nekiugrik a nyilasoknak, s így ő kapja a szökevénynek szánt lövéseket. De még mielőtt meghal, megtoldja már egyszer lakótársai szemébe vágott véleményét: „Madaraim - mondta -, olyan gyávák vagytok, mint a pötyögtetett kecskeganéj”, s ehhez az őszinte mondathoz egy himnusztI ódátI pa- rainézist told a szegénységből fakadó kötelezettségről. „Éppoly haszontalanul fogtok meggebedni, mint ahogy éltetek. [...] Közietek a legjava is azzal akar üdvözülni, hogy nem csalt és nem lopott. [...] Csöndben lapul itt mindenki a jó langyos ganéj- ban, hogy meg ne náthásodjék. Hangosan mondom, hogy meghalljátok! Mivelhogy csak a szegény tudja, hogy mi a nyomor, hát védje meg tőle a másikát! [...] Azt hiszitek, madaraim, hogy mert takargatjátok egymást, megosztjátok a menázsit, s elnézitek egymásnak, hogy milyen szagosak vagytok, hogy azzal akár csak azt az egy fej vereshagymát is megadtátok a teremtésnek, amely adóba jár neki?”13 Mit jelent az adott helyzetben mondottakon túl ez az ünnepélyes erkölcsi intelem? Mit mond az író világnézetéről? A közösség nevében és érdekében megfogalmazott erkölcsi és - tegyük hozzá - társadalomszervezői parancs egyben az írói szereptudatot is körülrajzolja. Déry példázatos prózát ír. Márai a megfigyelő pozíciójában, mégis, eltérően a leíró és szemrevételező naplóktól, ő formálja és szervezi a cselekményt. Erősebb kézzel, mesterségesebben, mint " Márai történelemszemléletéről és műveltségeszményéről 1. Szegedy-Maszák Mihály: Szerep és mű: Márai életműve kétféle megvilágításban. In Sz.-M.M.: „Minta a szőnyegen". A műértelmezés esélyei. Bp., 1995. 220-239. 12 Alvilági játékok. 287. és 291. ,J Uo. 292-293. 67
