Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Czetter Ibolya: Az öregség mint stílus. Déry Tibor: Kedves bópeer
OzetLer Jltohja Czetter Ibolya: Az öregség mint stílus Déry Tibor: Kedves bópeer...! „Athénban temploma volt az öregségnek. ” Márai Sándor Déry Tibor 1973-as kisregényéről, „képzelt naplójáról” (Földes Anna kifejezése) a korabeli kritikák1 egybehangzóan azt állítják: a mű az öregedésnek mint természetes élettani stádiumnak a művészi leképezése, a lassú, de folyamatos halódás, testi és szellemi leépülés, hanyatlás titkainak feltárása, mintegy „átélt riport” (Pomogáts Béla kifejezése) a vénüléssel együtt járó gondokról, gyötrelmekről. Kétségtelen tény: az író - pályatársaihoz: Vas Istvánhoz, Zelkhez, Illyéshez (és másokhoz) hasonlatosan - elérkezettnek látja az időt arra, hogy számot vessen az elmúlás szorongató élményével, s mivel magától értetődő természetességgel egyelőre nem képes tudomásul venni az öregedést, fojtott szorongással, kétségbeesve viaskodik: vajon miben lehet enyhületet, vigasztalást, oltalmat lelni ellene, vajon marad-e a megnyomorodás és a pusztulás méltóságteljes elviseléséhez elegendő muníciója. A kisregény azonban csak látszatra, tehát csupán a felszínen, a mű felületén maradva szól a testi pusztulásról, az elme működésének zavarairól, a tünetek kíméletlen számbavételéről és kínosan pontos leírásáról. Valójában az öregség stílusának, az öregség létfilozófiájának, az illúziótlan életlátásnak a mementója kíván lenni. A Kedves bópeer...! tehát tanulmány, vallomás és rekviem egyszersmind. Bár az öregedés élményköre, problematikája szinte öröktől fogva áthatja a világ- irodalmat, a téma igazán jelentőségteljessé azóta vált, mióta a modern korban ez a létállapot megszűnt a bölcsesség szakrális állapotával egyenértékű életperiódussá válni, amikor - Márait paraffazálva - az old man durva szónak számít, mint a négybetűs trágár szavak, amikor az öregség a bukással, a szégyenteli helyzettel egyenértékű. A társadalmi tapasztalat azt mutatja, hogy a koros, idős emberek kiszorulnak a lét peremvidékére, s bár mindenki számára feladattá, a sors részévé válik ennek a súlyos problémának a feldolgozása, „illik” hallgatni róla. Déry provokatív módon hozakodik elő a témával, s különös-furcsa játékkal, épp a stílus eleven, lüktető energiájával hiteti el az olvasókkal: az öregség megtölthető tartalommal, lehetőségekkel, s ha vonzónak nem tűnik (nem tüntethető) is föl, legalább ' Almási Miklós: Játékos küzdelem a bizonyosságért. = Új írás 1973. 11. sz. 114-118.; Faragó Vilmos: Az emancipált öregember. - Élet és Irodalom 1974. 2. sz. 11.; Földényi F. László: Kedves bópeer...! = Kritika 1974. 3. sz. 20-21.; Futaky Hajna: Kedves bópeer...! = Jelenkor 1974. 3. sz. 273-275.; Földes Anna: Próza jelen időben. Bp., 1976. 29-46.; Kulcsár-Szabó Ernő: Metszet és pillanatkép = Alföld 1974. július, 8-14; Olasz Sándor: Kedves bópeer...! = Tiszatáj 1974. 3. sz. 75-76.; Pomogáts Béla: A hit és a kétely regénye. - Forrás 1974. 4. sz. 89-90.; Rónay László: Hűséges sáfárok. Bp., 1975. 39-49. 153
