Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Széchenyi Ágnes: csendes pince ... békességes nyája ...” Az 1945-ös esztendő Déry Tibor és Márai Sándor epikai életművében

Azrr/teni/i c/h/nrs

A teljes mezőbe beletartozna Szép Ernő Emberszag című prózakötete, mely az író munkaszolgálatos heteit örökíti meg, Illyés Gyula verseskötete, az Egy év. Távolabbi rokonságot mutat Sőtér novelláskötete, a Budai átkelés (1946) is. Kiváltképpen idetartoznak még Márai és Illyés korabeli naplói és egy „új” prózai mű, mely csak 2000-ben jutott el az olvasókhoz. Márai Sándor 1945-ös keltezésű regényéről van szó, a Szabadulásról.5

Itt most Márai regényének és Déry Tibor novellaciklusának összehasonlítására vállalkozunk. Két okunk is van az összevetésre. Az egyik, hogy mindketten polgári származásúak. A másik ok már egyértelműen irodalmi természetű: Márai (a szerző által nem autorizált kiadású regénye) a legszorosabb tematikai, sőt szemléleti rokonságot mutatja Déry novellafüzérével, az Alvilági játékokkal. Ugyancsak ok és alkalom az összehasonlításra — noha erre nem lesz módunk a kellő mélységben kitérni hogy Déry és Márai is az avantgárd vonzásában kezdte pályáját.

X X X X

Déry Tibor számára az 1944-es esztendő permanens kiszolgáltatottságot, fizikai veszélyt jelentett. Zsidó volt, de nem viselt sárga csillagot, inkább bujkált a kilencedik évtizedében járó édesanyjával. A novelláskötet színhelye a Lipótváros, azon belül is a Nádor utca: ez volt valóságos bujkálásának helyszíne is. Legközelebbi élmény-rokona Nagy Lajos, akinek felesége volt zsidó származású. Ugyancsak zsidó volt Márai felesége is, ők ez okból hagyták el a fővárost, az író túlságosan ismert alakja volt a Krisztinavárosnak. De nemcsak a zsidók sorsa volt a pince, oda szorult, oda kényszerült a főváros népe. Az ostrom mindenki számára tapasztalhatóan meghozta a veszélyt és a félelmet.

Az Alvilági játékok színhelye szinte kizárólag a fénytelen, kis körökben megvilágított, időnként itt-ott vagy éppen teljesen sötétségbe burkolózó pince. A kevés fény is művelhet rettenetét, ha a hitvány fényforrás, a gyertya, a viharlámpa elé állva mozog egy-egy szereplő, karjai ijesztő árnyékként szaladnak fel a falra. A pincelakók az árnyékok „vak bakugrását” kiszámíthatatlan játéknak látják a falon. A mesterséges fény léte az ő számukra már a természeti evidenciával ér fel, hiánya és a fény kiszámíthatatlan és nyugtalanító játéka: az emberi létezés léptékének megváltozására utalnak.6

All a levegő, azonban néha a huzat söpör át a pincén. A huzat nem feltétlenül jelent tiszta levegőt, váratlan látogatót, felszínről érkező rossz hírt is hozhat vagy éppen a fényforrások lángját mozgatja meg, s okoz az árnyékok mozgásával riadalmat. Az emberek beszorítva, szűk fülkékbe húzódva, a felszíni társadalom tagoltságát és rétegzettségét újrateremtő kis közösségeket formálnak. Félnek. És: „ A félelem nemcsak az időt alakítja kénye-kedve szerint, hanem a teret is.”7

! Márai Sándor: Szabadulás. Helikon Kiadó, Bp., é.n. [2000] A kötet végén az író keltezése: Leányfalu 1945. július - szeptember.” A kötetet a kiadó a hagyatékból közli,” tehát első kiadás.

6 A fény a magyar irodalomban: a korai Babitsot erősen foglalkoztatja. Szabó Lőrinc expresszionista verskötetének címe is ez: Fény, fény, fény. Az elektromosság és a bármikor megteremthető fény éppen ennek a nemzedéknek revelációs élménye. Az elektromos világítás a 10-es években ért el a városi polgársághoz. Villanyt 1909-ben használtak először köz- világításra a fővárosban a Rákóczi út elején. A II. világháború alatt még karácsonykor is működött a villany a fővárosban, de természetesen nem a pincékben.

’ Alvilági játékok. In: Virradat előtt. Magyar írók tanúságtétele. Bp., 1985. 337.

65