Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Egri Péter: A befejezetlen mondat kezdőképéről
é'xjri r/)éter Még Leverkühn önjelölt impresszáriójának is az író felesége keresett figurát, lánya, Erika Mann pedig mintegy negyven oldalnyi zeneelméletet törölt a szövegből. Déry Tibor A befejezetlen mondatot epikus útjára bocsátó budapesti városképében ismét más művészi megoldást választott. Képalkotása máig eleven, eredeti és evokatív. A cselekmény első színtere egy Csáky utcai kocsma, a Parcen-Nagy és a Rózsa család alkalmi érintkezésének természetes metszéspontja. Kézenfekvő volna, hogy a regény a kocsma leírásával kezdődjék. Déry azonban nem kedvelte az epikus közhelyeket. Igényesebb és nehezebb megoldást választott, amikor a háromkötetes nagyregény egészét bevezető és képviselő kezdőképet megalkotta. Először az elnéptelenedett Csáky utcát írta le, amint az késő este, téli fagyban, szálló ködben elnyúlt a decemberi sötétségben. „A kemény hideg miatt már kora este kiürültek az utcák, s minthogy a nagyobbrészt új épületekben egész emeletsorok még üresen, eleve fénytelenül álltak, a lakott szobákban pedig a redőnyök visszatartották a belső lámpafényt, míg odakünn a ritka utcai gázlámpák közül csak minden második égett, s gyenge fényüket vastagon bebugyolálta a köd, a Csáky utca sötéten és használatlanul terült el a decemberi estén, mint egy vágány, amelyet leállítottak a forgalmi hálózatból. Kocsi vagy emberi léptek kopogása nem hallatszott, csak a kövezet kockái között ropogott olykor a fagy, s a köd, mely a piszkos, fekete havat folytatta felfelé finomabb alakban, sűrűn belepte a házfalakat, a lámpásokat s a kapuk és ablakok kiszögelléseit. Tíz lépésnyire nem lehetett ellátni.”3 A két hosszú, összetett és egy rövid, egyszerű mondat az egymásra torlódó benyomások, érzetek és képzetek láncolódó sorával vetíti ki az elnéptelenedett utca téli képét. A „kiürült utcák”, a fénytelen emeletsorok, a szobai lámpafényt „visszatartó” zárt, zárkózott redőnyök feszültségteljes, dinamikus, személytelenül is drámai megszemélyesítése, a ritkán rakott s még ritkábban égő gázlámpák ínséges homálya, a „gyenge fényüket vastagon” bebugyoláló köd megszemélyesítéssel párosított ellentétező metonímiája, a „használatlanul” elterülő sötét Csáky utca eredeti szinonimája, a vasúti forgalomból kikapcsolt vágány váratlan hasonlata, a hó s a köd anyagának egybeszövése, a kőkockák, házfalak, lámpások, kapuk, ablakok, kiszögellések felvonultatása vizuális bőséggel, képszerű gazdagsággal lát és láttat. Déry képteremtő találékonyságára jellemző, hogy gyakran még az alliterációk hanghatásaival is a látványt erősíti. Jobban elhisszük, élesebben látjuk, hogy az utcák elnéptelenedtek, ha azt olvassuk, hogy „A kemény hideg miatt már kora este kiürültek az utcák”, vagy azt, hogy „Kocsi vagy emberi léptek kopogása nem hallatszott, csak a kövezet kockái között ropogott olykor a fagy”. Hasonlóképpen, az alliteráció is hozzásegíti Déryt ahhoz, hogy meggyőzzön bennünket: a köd matériája a hó anyagát foszlatta, ritkította, hiszen a köd „a piszkos,/ekete havat/olytatta/elfelé /nomabb alakban”. A ropogó fagy tipológiai-stilisztikai párhuzamban áll József Attila Holt vidékének rokonképzeteivel: „Sűrű csönd ropog a havas / mezőben”, 3 Déry Tibor: A befejezetlen mondat. Bp., [1947.] 1 .köt. 7. 50
