Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Egri Péter: A befejezetlen mondat kezdőképéről
£>qri fitter „Csattogó fagy itt lel mohát”, „A tél körme” „repesztgeti még a meszet; / eljátszik”, „Uraságnak fagy a szőlő. / Neki durrog az az erdő.” Déry utcaképének elevenségét növeli, hogy a köd szakadatlanul változtatja alakját: „Egy-egy keresztutca huzatjában a köd helyenként meglazult, apró, szabálytalan alakzatokká bomlott, melyek virágos, szürke tapétaként vonták be a házfalakat, hosszú páfrányszerű nyúlványokkal — olykor elmozdulva, mint az elalvás előtti pillanatban a tapéta megrebbenő virágcsokrai.”4 Hommage â Marcel Proust. A tapéta mintája a hasonlat jóvoltából külön képet rajzol a képben, és sima cserével átsiklatja a külsőt a belsőbe, átváltja a kinti teret a benti térbe, átfordítja a ház falát a szoba falába. S miként a köd, egyre alakul a Csáky utca is; ahol nem törte át keresztutca, ott „egy elhagyott lakás hosszú előszobájává változott át”,5 bezárt ajtókkal, elhurcolt bútorokkal és elképzelt szállítómunkásokkal. Az utolsó szórakozottan égve hagyta a lámpákat. Metaforikus jelenet a ködös jelenésben. Az írói képzelet ezután merész képkompozícióval nagy fesztávolságú, széles dimenziókat fest fel, s a Csáky utcát három irányban is beköti a behavazott főváros késő esti hálózatába. Az utcakép városképpé tágul. A távlatos terjeszkedés első iránya a Duna és Buda, a befagyott folyó s a sötétlő hegylánc. „A hideg s a magány érzését még fokozta a tudat, hogy néhány utcával odébb - a köd miatt nem lehetett látni az elválasztó házakat s a valódi távolságokat - a befagyott Duna jeges ágya húzódott párhuzamosan, hatalmas jég- és hótömegével, amelyből mint egy repülő lepedő szállt ki a hideg, míg mögüle a tudat érzékeny rétegein átsötétlettek az ismert, bár nem látott budai hegyek, s lejtőikről az elképzelt szél megállás nélkül görgette a ködöt a mélyebben fekvő Lipótváros felé. Egy-egy erősebb huzat olykor felkavarta a tapéta rajzát vagy teljesen leszaggatta a falról, s az üres előszoba hirtelen megnyúlt s visszaváltozott az ismert Csáky utcává.”6 „A befagyott Duna”, a folyó ,jeges ágya”, a „hatalmas”, ropogó „jég- és hótömeg” képe, a budai hegyek szélfútta lejtőinek ereszkedő vonalvezetésű rajza, a jég- és hótömegből repülő lepedőként kiszálló hideg már-már chagalli hasonlata, mely a sötétlő hegyek kontrasztjában megnevezetlenül is vakító fehér színt s fényt lobbant szélbe s szembe, a városképet tájképként bontja ki. Ugyanakkor a „jeges ágy”, a „repülő lepedő”, a házfal leírása, a leszaggatott tapéta megszemélyesített rajza, a hirtelen megnyúló előszoba metaforája, a Csáky utca megnevezése s a köd áramlása a tájképet a városkép részeként festi meg, s az „ismert Csáky utcá”-ba vezeti vissza. Tájkép s városkép egybenyílik, miképpen a tudat képzettársítása és a tudott valóság is egymás vetülete. A Csáky utca balra eső keresztutcái valóban a Duna felé futnak s a budai hegyekre néznek. Ekkor váratlan dolog történik. Az író egy ideig tovább építi képét, tovább szövi hasonlatait, majd egyszer csak mintha kiszállna a képből és kiszólna a hasonlatból: ‘Uo. 5 Uo. ‘ Id. mű 7-8.------SÍ-------
