Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
Dita i ai Lfyörqy mondja Déry Tibor. Végül helyenként túl homályosnak tartja a könyvet, „nem lehet 500 oldalon keresztül Kafkát játszani” - írja. A Les Echos névtelen kritikusa nagy könyvnek tartja a G.A.-t. , megindítóbb, emberibb és éppen ezért kétségbeejtőbb Kafka írásainál. A Lettres Nouvelles, Nadeau folyóirata, tőlem kért kritikát. Megpróbáltam összefoglalni a könyv értelmezését célzó főbb megállapításokat, beleértve Dérynék a magyar kiadáshoz és Monique Fougerousse-nak a francia kiadáshoz írt előszavát, valamint B. Nagy Lászlónak a Kortársban megjelent írását. ,,E néha ellentmondó feltételezések helyett - írom-, állapítsuk meg inkább, hogy Déry ebben a könyvében is hű maradt önmagához, a volt szürrealista költőhöz, az áttörhetetlen magánytól szenvedő emberhez, életszeretetéhez, szelíd szkepsziséhez, amelyből oly sajátos humora táplálkozik.” A Kedves bópeerrő\ első oldalon számol be a Le Monde. „A balzaci bőség után - írja Franşoise Wagener A befejezetlen mondatra célozva - a voltairei mosoly: Déry sohasem volt ennyire élénk, ennyire öntudatos, ennyire csikorgó. 80 éves korára megszabadul minden álarcától. írása könnyed és pontosan célbatalál. Az öregség regénye ez, a végső megbékélésé, amikor a kert galambjainak mintájára, ködbevész az ember és az ismeretlen felé szárnyal”. A Kedves bópeerl megjelenése után pár nappal én ajánlottam Albin Michelnek kiadásra. Noha ekkor, 1974-ben már régen lecsendesült a Déry kiszabadítása, majd első Franciaországban megjelent kötetei körüli zaj, ez az elsősorban politikai természetű érdeklődés, a kiadó lektora kapott az alkalmon és szívesen lekötötte a művet. Kritikai viszhangja tisztességes, langyosan elismerő volt. Ennek ellenére a Gallimard szerződést kötött a Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról kiadására is. A fordítást kifizették, a szerzői jogdíjat, úgy tudom, átutalták, de a könyv mindmáig nem látott napvilágot. Déryvel két ízben találkoztam Párizsban: 1965-ben és 1968-ban. Mindkét alkalommal francia hivatalos szervek meghívására látogatott el. 1968-ban Illyés Gyula és Nagy László társaságában egy magyar íródelegáció tagja volt. Tiszteletükre egy vidéki város, Bourges kultúrházában szerzői estet rendeztek, francia színészek adtak elő műveikből. Nagy Lászlót, sajnos, összetévesztették egy hasonnevű svájci magyar menekülttel, akinek megszerezték 56-ról szóló brosúráit is, ezeket állították ki az előcsarnokban a költő művei helyett. Az egyik színész A befejezetlen mondat egy részletét olvasta fel. Utána megkérdezte Déryt, hogyan tetszett előadása. Az író kertelés nélkül megmondta, hogy a színész szemmel láthatólag, illetve füllel hallhatólag félreértette a felolvasott részletet, ez azonban az általános franciaországi értetlenségnek csak egyik megnyilvánulása volt. Ezzel véget is ért Déry Tibor életművének franciaországi pályafutása. Mikor 2002 őszén meg szerettem volna szerezni a kiadóknál a kritikákat, újságkivágásokat és egyéb, feltételezésem szerint, archiválásra került anyagokat, kiderült, hogy ezeket nem őrizték meg. Csak Budapesten keresztül, Botka Ferenc jóvoltából sikerült hozzájutnom azokhoz az írásokhoz, amelyekből mai előadásom anyagát mentettem. Déry Tiborral mintegy húsz levelet váltottunk, ezekben főleg könyveinek francia212
