Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
JCau tti íjijört/i/ A Le Soir kritikusa egyenesen Balzac és a nagy orosz regényírók műveihez hasonlítja A kiközösítőt. „A katolikus egyház egysége nehéz szülés eredménye és vele kapcsolatban az olvasó elsősorban a leendő kommunista társadalom szülési fájdalmaira gondol. Az eretnekek elleni küzdelem is a XX. század népi demokráciáinak műpereit idézi.” A G.A úr X.-bennel szemmel láthatólag nem igen tudott mit kezdezni a kritika. Már a Seuil lektora, Chodkiewicz is, Garának küldött, 1964 április 20-i levelében súlyos fenntartásokkal él. „A fordítás kitűnő - írja -, de a könyv értékéről nem vagyok meggyőződve. Még csak a felénél tartok, de máris végtelen hosszúnak tűnik. Bevallom, mondanivalója homályos előttem. Nem hiszem, hogy pusztán politikai szatíráról lenne szó, mert akkor az X. városról adott kép nagyon is ellentmondásos lenne.” Jacques Cabau az Expressben Camus Pestiséhez hasonlítja: a regény úgy viszonyuk a sztálinizmushoz, mint Camus Pestise a náci megszálláshoz, de rögtön hozzáteszi: G.A. több, mint szerzője és X., ez az algebriai elvontságé ország, minden embertelenné vált társadalom képviselője. A regény elsősorban a túlzásba vitt erény és az elidegenedés szatírája. A Le Mondeban Maurice Chavardés első gondolata, hogy G.A. úr kalandjai X.-ben nem egyéb, mint Déry Tibor viszontagságai a népi demokráciában. A regény legnagyobb hatását az ott uralkodó általános bizonytalanság érzékeltetésének köszönheti. Egyébként sok benne a salak, a kafkai utánérzés, ugyanakkor egyes részletek, mint a foglyokkal való kitűnő bánásmód, arra mutatnak, hogy nagyon is távol vagyunk a mai népi demokráciáktól. A szatíra, éppen, mert burkoltabban jelentkezett, élesebb volt a Vidám temetésben, de a G.A. úr X.-ben stílusa maga a tökély, a rendkívül árnyalt mondatokban semmi érdesség, semmi csikorgás, teltsége, simasága a frissen érett gyümölcsé. Louis Dubois is Déryt keresi G.A.-ban és a népi demokráciát X.-ben, de rögtön hozzáteszi, hogy itt többről van szó : arra int a regény, hogy az életért való harc, az önvédelem ösztöne, az érdek és a szenvedés nem törölhető el büntetlenül, nincs földi paradicsom, örökös öntelt mosoly, halál nélküli élet. A Figaro littéraireben Michel Mohrt regényíró, a Gallimard munkatársa A budapesti álmodozó című cikkében a könyv első 59 oldalát Faulkner egyik regényéhez hasonlítja. Később az az érzése, hogy Budapesten vagyunk az 56-os felkelést követő napokban, Hieronymus Bosch képeihez hasonló leírásokban gazdag a könyv, és Déry humora, mint nem egy szürrealista művésznél, a valóság és az álom kereszteződése. Noha túlmutat a szigorúan vett aktualitáson, az olvasó nem tudja kivonni magát annak hatása alól. És milyen áltlánosabb mondanivalója van ? Az, hogy az erény fanatizmusa óhatatanul romlásba dönt ? X. város borzalmainak (általános nemtörődömség, közöny, élősdiség, bűnözés) leírása is egyes afrikai köztársaságokra emlékeztet, ahol a gyarmatosítás alól felszabadult bennszülött olyan gazdagság birtokába került, amelyre nincs szüksége, amivel nem tud mit kezdeni és amelyet egyesek megvetendőnek ítélnek. „Elveszíti életét az, aki meg akarja menteni” — mondja a Szentírás -, „elkárhoztatja a társadalmat az, aki annak üdvösségén dolgozik” 211
