Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
TCnisai (ft/örr/tj szélsőséges jelszavait és börtönbe került az 56-os forradalomban való részvétele miatt. Számíthatunk tehát pártatlanságára... Parcen-Nagy sorsán nyilván sok magyar fiatal osztozott. Vajon nem a közös nyelv hiánya akadályozza meg az egyének és osztályok közötti őszinte, keresetlen és eltévelyedésektől mentes párbeszédet?” A Lettres F rangaisesbtn Hubert Juin, a költő és kritikus, egyes szám első személyben írt zaklatott hangú, rapszódikus cikkében A befejezetlen mondatot mintegy űrügyül használja fel arra, hogy tanmese formájában elverje a port a francia ún. új regény és új kritika egyes képviselőin. „Déry regényének mondanivalója van - írja hősei igazi hús-vér emberek, míg napjaink Franciaországában a cenzúra laboratóriumi munkára, vagyis önkiherélésre kényszeríti az írókat. Az egész jelenkori francia irodalom légüres térben mozog” - állapítja meg. Nem járt sokkal jobban Déry a kéthetenként megjelenő, nagytekintélyű Quinzaine littéraire beszámolójával sem: a cikk legnagyobb része tartalmi összefoglalás. Állásfoglalása tartózkodó. Maurice Chavardés önéletrajzi vonatkozásokat keres Parczen-Nagy Lőrinc alakjában, bírálja a regény zsúfoltságát. „Nem mondható el írja -, hogy a 450 000 szó közül egyetlen egy sem felesleges, a gyakran meghökkentő metaforák néha erőltettek, kiagyaltnak tűnnek, de - teszi hozzá nagylelkűen cikke legvégén - a könyv olyan témákat vet fel, amelyek iránt a ma embere sem lehet érzéketlen.” A jobboldali sajtó ugyanilyen érteden. A Figaro littéraire-ben a már ekkor jóhírű költő és regényíró Robert Sabatier, aki pedig a könyvet kiadó Albin Michel egyik oszlopos tagja, szintén a tartalmi összefoglalásba menekül, Zolát és Proustot emlegeti a regény kapcsán. „Bár a példák és bizonyítékok halmozása elmossa a regény fővonalát - írja - nem kétséges, hogy nagy művel van dolgunk, olyannal, amely az egész emberiség dicséretére válik és amilyen kevés született ebben a században.” Déry a hozzám intézett és már említett 1966. július 15-i levelében kitér novellás- kötetei francia kiadására is. „Vigyáznod kell - írja -, hogy a Gara, jobban mondva rabszolgái által kriminálisán fordított szövegek, így például a Két asszony ne kerüljön be a kötetbe, csak új fordításban.” Nagyon jellemzőek a Lettres Franţaisesben megjelent ismertetések. A pártnak ez az Aragon szerkesztette nem mindig hithű irodalmi hetilapja már magára vonta a pártvezetőség rosszalló bírálatát, amikor Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából az első oldalon nem a rettenthetetlen hadvezér valamelyik egyenruhás fényképét, hanem Picassónak az álmodozó ifjú forradalmárt ábrázoló rajzát közölte. Az irodalmi rovat vezető egyénisége, André Wurmser élete végéig hű maradt a párthoz. Egy időben egy kommunista folyóirat Szövegmagyarázatok című rovatában vitriolba mártott tollal szedte ízekre a polgári sajtó egyes, látszólag ideológiamentes írásait. (Ebben a műfajban később Roland Barthes jóval nagyobb tehetségre valló írásokkal követte.) 1969 márciusában a Lettres Franţaisesben Déry két novelláskö- tetéről írt: ismertetése részben szerecsenmosdatás (az idő mindent elmos, Dérynék a párttal való összekülönbözéseit is, ezekért legalább annyira felelős az író „vérmérséklete”, mint a párt szektás politikája, stb). Ezért ebben a Déry írói erényeit magasz208
