Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
DCaiiai {jijfirtfij legjobbkor befutott körlevelednek (ti. Nadeau-nak írt levelét Déry Garának és a Seuil-nek is eljuttatta) óriási hatása volt, írja, félek, sikerült velük - persze akaratodtól függetlenül - megtorpedózni a Lettres Nouvelles most készülő magyar különszá- mát. Ezt az egész magyar irodalom nevében köszönöm.” Erre a levélre Déry posta- fordultával válaszolt. Újabb vádaskodások: Gara elhanyagolta műveit, a G.A. úr X,- bent nem ő fordítja, megcsalta, mivel időközben más fordítói munkákat is elvállalt és elvégzett, stb. A vita egyre inkább elmérgesedett, Gara illektélennek tartotta Déryt a fordítás megítélélésére. Rövidesen bekövetkezett a végleges szakítás. Néhány hónap múlva Déry ismét Párizsba látogatott, de már nem kereste fel Garát. Ekkor írta meg az éppen Párizsban tartózkodó Kormos István bökversét, amelynek első szakasza így hangzott: Párizsba tegnap beszökött a Dér; Szent Mihály utján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt És nem találkozott velem. Garának ezek után elment a kedve A befejezetlen mondat lefordításától, amire pedig szerződése volt az Albin Michel kiadóval, és engem kért meg, hogy vállaljam a munkát. Ezt a feladatot a legnagyobb örömmel teljesítettem. Másfél évig dolgoztam rajta két munkatársammal, Gara még egyszer átnézette a fordítást és a saját nevét is odabiggyesztette, úgyhogy öt fordító szerepelt a címlapon. Röviddel a köyv megjelenése után Gara öngyilkos lett. Pár nappal később, 1966. május 21-i hozzám intézett levelében Déry a következőket írja : „Szegény Gara miért lett öngyilkos? Sajnálom, akárhogy haragudtam is rá. De mortuis... (sic !). Volt benne sok megejtő vonás, sőt tán több is, mint kiábrándító. Ha Párizsban leszek, jobban fog majd hiányozni, mint amikor élt.” A befejezetlen mondat sajtóvisszhangja eléggé vegyes volt. 1966. julius 15-i keltezésű levelében Déry a következőket írja nekem: „Albin Micheltől kaptam néhány kritikát, igazad van, előkelőén tájékozatlanok, de azonfelül páratlanul ostobák is, mint pl. éppen Brion cikke. Naturalizmus ? Különböző szótárakkal dolgozunk? ” Marcel Brion, a francia Akadémia tagja, a Le Monde 1966. május 6-i számában közölte kritikáját. Szerinte „a naturalista részletek lassítják és nehézkessé teszik a cselekményt... A regény spirál módjára pörög saját tengelye körül. A naturalista regény módszereihez hű regényíró előszeretettel időzik a harsány színellentéteken, befeketíti a feketét, minden eszközzel gyűlöletesnek festi a burzsoáziát és szeretetreméltónak a proletariátust. Nem árnyalja a jellemeket, egyetlen jótulajdonságot sem fedez fel a gazdagokban, egyetlen rossztulajdonságot se a föld rabjainál. Közös tulajdonságuk viszont erkölcsi magányuk. Zsúfolt, lelkes, szívélyes regény - írja befejezésül -, de nincs benne emberi melegség. Talán azért, mert túlteng a Zola-féle életszagú leírás a tolsztoji szigorú vonal- vezetés rovására, és mert ugyancsak a zolai mintát követve tudományos leírását akarja adni egy korszaknak. A szerző életrajzából tudjuk, folytatja Brion -, hogy nem mindig követte pártja 207
