Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
DCauiai ífc/örtjy ilymódon letisztult szöveg jobban szolgálja érdekeit, mint valamilyen betűhű fordítás. Van azonban egy másik baj is ezekkel a barokknak mondott szókapcsolásokkal, az tudniillik hogy a francia kiadói hagyomány külföldi szerző lefordított szövege esetében jobban ragaszkodik a közérthetőséghez, mint a logikailag nehezen követhető bakugrások szöveghű fordításához. Erre vonatkozólag legyen szabad saját példámra hivatkoznom. Mészöly Miklós egyik „pontos története” kétízben is megjelent franciául, először folyóiratban, majd könyvben. Szó van ebben a narrátor idős édesanyjáról, aki operációja után egy rosszul záródó művégbelet kapott. „De ha tisztán tudja magát tartani - írja Mészöly - akkor nem érzem igazságtalannak, hogy süt a nap”. Ezt a mondatot a folyóirat korrektora, mellesleg megkérdezésem nélkül, kihagyta, mert nem értette. Amikor a könyvet rendeztük sajtó alá, a kiadó lektora, maga is érzékeny és tájékozott irodalmár, szintén meghökkent, de megkért, hogy magyarázzam meg a mondat két része közötti összefüggést. Magyarázatomat elfogadva, fejcsóválva ugyan, de meghagyta a mondatot. Mi történt? Amit az elbeszélő igazságtalannak érez az az, hogy a külső világ nem alkalmazkodik a szereplő lelkivilágához, nem osztozik bajaiban. Ez azonban nincs kimondva. Ez a hiányzó láncszem okozza a francia olvasó megbotránkozását. A magyar olvasó, úgy látszik, jobban hozzászokott ezekhez a merész kapcsolásokhoz, nagyobb gyakorlata van a ráértés- ben, a ki nem mondott dolgok pótlásában, nem kímélték annyira agytekervényeit a szerzők. Persze, ha ismert francia írótól származott volna az inkriminált mondat, egyetlen lektor sem mert volna hozzányúlni. De amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Hasonló tapasztalatai vannak a német fordítónak is, pedig a német nyelv sokkal többet enged meg, mint a francia. „Nem lehet olyan szóösszetételeket használni, amelyek nem léteznek, mondja Vajda Éva Botka Ferencnek a Kortársak Déry Tiborról című kötetben (146.o.) - A szél nem lengethet ajtókat. Magyarul lengetheti. Az ajtó nem leng németül; a zászló leng, a fehérnemű leng, az ajtó kicsapódik, becsukódik...” Ilyenekkel és ennél százszor nehezebbekkel küzködik Déry fordítója. Mindezt azért mondom el ilyen részletesen, mert való igaz, hogy a fordításon áll vagy bukik egy könyv sikere. De nem lehet és nem szabad mindig szó szerint újrateremteni az író nyelvi bravúrjait. Amely bravúrok egy másik nyelvben esetleg szánalmas torzításnak, ha nem éppen halandzsának tűnhetnek. Konfliktus esetén természetesen a nyelv szellemét kell előnyben részesíteni az eredeti szöveghez való szó szerinti hűséggel szemben. Traduttore, traditore? Nem áruló a fordító, hanem az adott feltételekhez körültekintően alkalmazkodó mesterember. Hogyan menthet át merész képeket és szóösszetételeket egy olyan nyelvbe, amelynek nyelvtana nem ismeri a megkülönböztetést a ,,-ban/-ben” és „ba/-be”, tehát a mozgás és az egy helyben állás között, ahol a ,,-tól-től, -ról/ről és /ból-ből”-t egyetlen viszonyító szó jelzi, ahol a nyelvi eszmény a nyelv fejlődésének döntő szakaszában a szinonimák kiküszöbölése, a szó értelmének maximális pontosítása volt? Ennek ellenére tény, hogy Déry és Gara között a viszony tovább romlott. Déry kifogásaira Gara meglehetősen sértődött hangú, önérzetes levélben reagált. „A lehető 206
