Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
íJCrreleaá ntnl-hes zeiget és történelmen, és főleg miért maradt kívül 1989 után a történelmen, illetve miért került abba a helyzetbe, hogy a szociáldemokrata alternatívát lényegében egy utódpártnak kellett felvállalnia oly módon, hogy ebben az utódpártban vannak olyan figurák, akik a mai megítéléseink szerint hitelesen vállalták fel ezt a szociáldemokrata alternatívát, de vannak bőven olyanok, akik nyilván karrierszempontok miatt vállalták ezt a szociáldemokrata alternatívát. Tehát én azt hiszem, hogy Dérynék és nagyon sok mindenkinek, társainak az 56-os nézetrendszerében lehet talán megtalálni annak a szociáldemokrata alternatívának a normáit, a rendszerét, amire igazából a magyar társadalomnak ma is szüksége volna, mert az én szerény és alantas véleményem szerint a magyar politikai életnek az egyik nagy baja, hogy nincs se hiteles konzervatív, se hiteles szociáldemokrata alternatíva. (Taps.) Kenyeres Zoltán: Csak egy adalékot szeretnék mondani. Abody Béla azt kérdezte egyszer, tudod-e melyik a Dérynék a legnagyobb műve? A befejezetlen mondat - válaszoltam. Nem, mondta ő, hanem a Felelet. Nem tudom, igaza volt-e, de mindenesetre érdemes volna a Feleletet előítéletek nélkül újraolvasni a mai világban. Mint ahogy van még Dérynék néhány, hogy úgy mondjam, újra nem olvasott műve. Ilyen például az egyik legelső prózája, a Lia, ez a félig szecessziós, félig avantgárd hangon megszólaló kisregény, amelyet még a régi Nyugat közölt, s amely könyv alakban csak a legutóbbi években jelent meg Botka Ferenc jóvoltából. Eörsi István: Egészen röviden. Én nem vagyok most felkészülve arra, hogy Déry egész életművét értékeljem. Ha azt mondom, hogy a késői korszakát kevesebbre tartom, nem stiláris dolgokról beszélek, Déry élete végéig az egyik legnagyobb stílusművész volt, aki a magyar irodalomban működött, és a Napok hordalékai stilárisan épp olyan fantasztikusak, mint korábbi nagy művei, nem beszélve az ítélet nmeiről. Most kimondtam a szót, hogy ítélet nincs. Hogyha egy író, aki mindegy, hogy menynyire marxista, vagy mennyire a felvilágosodás gondolatvilágából vagy bárhonnan merítve egy objektív értékrend alapján kezd írni, és eljut élete vége fele egy olyasfajta álláspontra, hogy ítélet nincs, mégpedig azért nincs, mert minden egyes magatartásforma egyformán elítélhető vagy dicsérhető, tehát eljut eddig a fajta relativizmusig, akkor ezzel a fajta relativizmussal nagyon nagyot árt magának, mert hiába fantasztikus stilárisan továbbra is, egyszerűen képtelen rá, hogy prózaíróként felmérje a világot. Még Déry életében megírtam ezt, és vitám is volt vele. Azt mondtam, hogy ítélet nincs, Tibor bácsi, ez a mondata egy ítélet, ilyesmit nem érdemes kimondani, mert nem folytatható, mert egy ítéletet mond ki, és egyben azt állítja, hogy nincs ítélet. Úgy gondolom, hogy egy író művének az értékelésekor a stiláris szempontokon kívül a világképnek is rendkívüli szerepe van. Most még végezetül hadd keltsek egy kicsit derűt egy anekdotával, hogyha már az Aczél és az írók viszonyáról van szó. Talán csak pletyka az egész, vagy kitalált történet, de egyrészt mélyen jellemző, másrészt, azt hiszem igaz is: Déry Tibor egy ízben éjszaka nem tudott elaludni, mert az ablakával egy magasságban lévő faágon rekedt egy macska (közbeszólás: Meg is írtad), megírtam, de lehet, hogy nem mindenki olvassa azt, amit írok, tehát ezért most el is mondom; olyan mértékben nyivákolt 183