Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival

Here kai ítal-be i rékjetéi

a macska, hogy Déry fölhívta az ország második emberét, Aczélt, hogy intézkedjen (nevetés), egyrészt állatvédelmi szempontból tartotta ezt rendkívül fontosnak, másrészt pedig csendvédelmi szempontból - lehet, hogy fordított sorrendben gondolta ő ezt, ezt nem tudom és csakugyan éjjel megérkezett a csendvédelmi szempontoknak messzemenően eleget téve, szirénázva egy tűzoltó autó, és (nevet) leszedték a fa tetejéről a macskát. Na most, természetesen galádabb történetet is lehetne mesélni, mondjuk, hogy Déry háromévenként ingyen, vámmentesen behozhatott egy Peugeot. Ezek nagyon nyomós érvek egy író megnyerése érdekében, erre mondta Lukács, hogy „szegény Tibort lábon veszik meg, mint a gabonát.” (Nevetés.) Ezt mondta szó- ról-szóra, és ez hiteles, mert ezt nekem mondta, én ezt hallottam. Ha az ember három évenként ingyen megkaphat egy autót, akkor nyugodtan mondhatja, hogy „ítélet nincs”, mert ha ítélet volna, az legalább négy, öt évről szólna. Egyszerű. (Pomogáts: De legalább valamit jóvá tett a macskával.)

Litván György: Még két mondatot, valamit elfelejtettem. Vasy Géza előadásában említette, hogy a G. A. úrX.-bent feltehetően a váci börtönben a rabtársak kéziratban olvashatták. Nem tudok erről, és nem hiszem, hogy bárkinek is odaadta volna Tibor olvasásra. (Közbeszólásra): Ja, az lehetséges, hogy a nevelőtiszt vagy a D-tiszt, az elhárító olvasta. Ami pedig a börtön utáni munkásságát illeti, erről hadd mondjak valamit, talán nagyon naiv véleményt, amivel nagyon elárulom, hogy irodalmárok között mennyire nem vagyok irodalmár, hogy Dérynék az előélete és 56-os szerepe és börtönmúltja alapján úgy érzem, mégis csak az lett volna a hivatása, hogy ezt öregkorában valahogy megírja, nem tudom, persze nem egy realista 56-os regényben, hogy ezt földolgozza valahogyan, és ez az, amit nem tett meg, és ezzel vágta el magát tulajdonképpen a történelemtől és az egész saját múltjától. Ebben érzem én igazán a börtönéveinek a tragikumát.

Tverdota György: Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nagy élményt jelentett számomra, mély benyomást gyakorolt rám ez a beszélgetés, amelyben Litván György és Eörsi István személyében olyan emberek szólaltak meg, akik Déryt személyes közelségből ismerték mindannyiuk életének drámai fordulatai idején. Megidézték, átélhető közelségbe hozták azokat a nehéz napokat, amelyekről manapság jobbadán már csak történelmi munkákban olvashatunk. Különösen azért érdekes ez, mert a Gide-könyv fordítása miatti egykori rövid börtönbüntetésének részletes krónikájával ellentétben - tudomásom szerint - maga az író nem írt börtönéveiről. Mégis vitatkozni szeretnék egy-két kérdésben az elhangzottakkal. Szeretném kicsit védelmembe venni Déryt azokkal az ítéletekkel szemben, amelyek a történtek refkonstrukciójából adódhatnk.

Mindazok az emberi gyengeségek, amelyekre fény derült, bizonyára befolyásolták az író magatartását, írásművészetének irányvételét. Attól tartok azonban, hogy esetleges életrajzi okokra vezetjük vissza, jellembeli, alkati fogyatkozásokkal magyarázzuk fordulatát, és azt az írói magatartást, amely a hatvanas-hetvenes években írt műveinek alapjául szolgálnak. Holott az okok a közönséges életrajzi szintnél mélyebbre vezetnek. Déry már nagyon fiatalon, egész életre szólóan szembefordult azzal a

184