Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
~Kerek«t it ni-hej íéh/etés sokat, akik közben Romániában voltak vagy más börtönben. Dérynék ez, úgy látszik, egyáltalán nem volt élmény, amit nagyon jellemzőnek tartok, erről egy szót sem ejt. Akárcsak arról, hogy ezen a napon sorolták be őt magát és az addig elkülönített egész értelmiségi elitet a rabtársadalomba. Most már a következő epizódra megyek át: az történt, hogy beültettek hatunkat egy rabomobilba, aztán jöttek mások is, Bibó, Göncz is és sokan, egyébként több kocsi volt, nem tudtuk, mi lesz, de egy börtönudvaron, amiről kiderült, hogy a váci börtön udvara, ott kívülünk mindenki kiszállt, minket pedig vittek tovább. Ez volt Déry, Háy, Tánczos Gábor, B. Szabó István, volt kisgazda miniszter, Ádám György, meg én. Láttuk, hogy a Duna a baloldalunkon van, és mondtam, akkor ezek szerint a márianosztrai börtönbe visznek. Tánczos, aki valamit hallott erről, azt mondta, hogy ezt osztályidegen börtönné alakították át. így is volt. Volt horthysta tiszteket, papokat, kulákokat és hasonlókat, és bennünket vittek oda. Déry nagyon megsértődött, azt mondja, hogy jutok én egy osztályidegen börtönbe, holott közülünk alighanem ő volt az igazi nagypolgári elem. Márianosztra volt a legrosszabb politikai börtön, ez egy SS-börtön volt, hogy úgy mondjam, Pisti barátom hosszabb időt töltött ott, ő erről részletesebben tudna beszélni, én nem részletezem, csak ahogy Déryt fogadták. Ott le kellett vetkőzni, mindent letenni, Déryvel volt egy nagy nejlonzsákban száz könyv, azt azonnal elvették, sőt egy kis nejlonzacskóban valami keksz, azt mondja, hát nagyon rossz a gyomrom, a feleségem ezt be tudta küldeni, hogy kímélni tudjam magam. Azt mondja az őr, félrerúgva csizmájával ezt a zacskót, na, majd itt a vasszöget is meg fogja emészteni. Ez volt ez a barátságos fogadtatás, illetve még az is, hogy ott az ilyen befogadandó rabokat más börtönből is mellénk állították, és fölvették az adatokat, először a mieinket, azután ezét a két emberét, és kérdezték, na, maga is író, nem kérem, én becsületes asztalosmester vagyok, mondta az egyik befogadott rab. Később Dérynék mégis, ezen belül is jobb dolga lett. Egy séta közben - Déry egyébként éppen a kora miatt kis sétán menetelt, csoszogott körbe Antall Istvánnal, a volt 44-es miniszterrel, Gáli Jóskával, aki beteg volt, és aki kérdőjelként kunkorodott Déry fölé, a fülest átadva, bár nem nagyon lehetett már híreket továbbítani, mert az őrök azonnal kiállították a beszélgetőket a sorból. Déryt, Háyt kiszólították, visszakapták a könyveiket, amiket házi munkások tróglin vittek, és ők ketten írószobát kaptak. - Ezt ilyen irodalmi adalékként említem, mert nem nagyon köztudott, Déry azt mondta, hogy ott nem tudott dolgozni, de tény, hogy amíg ott volt, addig Háyjal együtt lehettek, még említette is később nosztalgikusan, hogy hegyekre néző szép írószobánk volt, amikor már átkerült Böbe intervencióinak eredményeképp ebből az osztályidegen börtönből a váci börtönbe. Valamivel később én is odakerültem, úgyhogy ott láttuk egymást viszont. Vácon, ahol Déryt is egyszerűen beömlesztették a rabtársadalomba, és a magánzár- ka-osztályon volt, Göncz Árpád visszaemlékezése szerint rögtön elrontotta a helyzetét a társakkal már azzal, hogy nem tegezte őket. Őt Tibor bácsinak kezdték szólítani ugyanúgy, ahogy Bibót Pista bácsinak vagy Méreit Feri bácsinak ezek a fiatal munkásgyerekek, akik ott a börtön kilencven százalékát adták létszámban, és Déry 178
