Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
ÎKerelta» tlal-he» aélrjetéi képtelen volt arra, hogy ezeket a fiúkat viszonttegezze; ezzel rögtön egy falat húzott maguk közé. Azután, amikor egy négy- személyes mz-zárkába került, ahol csak úgy lehetett elférni, hogy a szalmazsákot egymásra tették napközben, kétszemélyes volt a helyiség, akkor Déry kikövetelte és kijárta, hogy neki vaságyat hozzanak be, de hát maga a vaságy ottléte lehetetlenné tette, hogy a zárkában mozduljanak vagy fekvőtámaszt is csináljanak. Ezt mind Göncz említi, ennek én nem voltam tanúja, de hát ez jellemző, hogy így fogta föl a saját helyzetét, egyszerűen nem tudta megoldani a viszonyát a társaival. Én akkor találkoztam vele, amikor ezen az 59-es nyáron lebontották az úgynevezett „kínai falat" a váci börtönben, amelyik a „lordok házát” elválasztotta a közönséges magánzárkáktól, az 50-es években ott a legveszedelmesebbnek tartott rabokat őrizték, négyemeletnyi fal volt, amit aztán ki kellett vinni a Dunapartra, és ott napsütésben - hát persze kerítéssel elválasztva a Dunától - ezeket a téglákat kellett ácskapoccsal megtisztítani, ezt végeztük, és ez nagyon kellemes munka volt. Emlékezetessé az teszi, hogy Déry szomszédja és ilyen „munkatársa” Dövényi Nagy Lajos volt, egymás mellett ültek (közbeszólás: a másik író), a másik író a Tamopolból indult el szerzője, akivel ott kopácsoltak egymás mellett békében, és beszélgettek persze, amíg aztán az őrparancsnok, a Fazekas főhadnagy úr rájuk nem dörrent, s szét nem ültette őket, hogy maguk nem dolgoznak, csak beszélgetnek, és ez nem tűrhető. Egy ilyen találkozáskor újságoltam Dérynék - amit nyílván beszélőn vagy nem tudom már hol hallottam - hogy Párizsban megalakult a Déry védelmi bizottság, amitől ő nem földerült, hanem teljesen elborult, és azt mondta, ne is mondd, ez is csak egy szög a koporsómban. Ez volt a jellemző reakciója, pedig ez szabadította őt ki néhány hónappal később. Nagyon népszerűtlen volt. Mindezek, amiket kiírtam magamnak ezekből az interjúkból, ezt bizonyítják. Erdélyi Sándor mérnök és hegedűművész írja, hogy Vácon elég nagy ellenszenvet váltott ki Déry magatartása a kórházban - mert aztán a kórházban különzárkát kapott -, mellétettek egy csicskást, szóval valami primitív és elég kellemetlen alakot, akinek az volt a feladata, hogy tisztán tartsa a zárkát, mert maga erre képtelen volt, hogy beágyazzon például vagy kitakarítson, és így tovább, de ő ezt az emberi viszonylatot sem tudta megoldani, mert ezt egy pakli dohánnyal vagy cigarettával, vagy jó szóval lehetett volna, de ő egyiket sem volt képes ennek adni, úgyhogy ez időnként durván bánt vele, állítólag időnként bántalmazta is Déryt. Göncz Árpád azt mondja, Déry azzal, hogy ott különzárkába került, a magyar irodalomtörténet nyert, hiszen ott megírhatta a G.A.úr X.-bent, de ő maga ebben az időben szakadt el teljesen a társaitól, és alakított ki egy olyan helyzetet, amely aztán a szabadulása körüli konfliktusokhoz vezetett. Déry az 1960-as amnesztia mellé adott egyéni kegyelemmel szabadult, és tudni kell, hogy ez a 60-as amnesztia elég szűkmarkú volt, hat évig terjedően engedték haza a rabokat, illetve abból is csak azokat, akiknek a bűncselekménye 57. május 1-je előtti volt, tehát semmiképpen nem érintette a Kádár-rendszer konszolidált időszakát. És ezenkívül egyéni kegyelmet kapott Farkas Mihály, Farkas Vladimir, Déry Tibor, Donáth Ferenc, Váradi Gyula tábornok és Jánosi Ferenc. 179
