Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje. Megfelelések Déry Tibor A napok hordaléka című könyve és Márai Sándor naplói között

Mőrinejuj Df>iilm

dik egymást, nem nyitják, eltakarják a látóhatárt, legjobb esetben közömbösítik egymás szavát. [...] amennyit nyernek felületben, annyit veszítenek intenzitásukban. [...] Fölösleges információk özönében élünk. Egyik hír megfojtja a másikát. [...] így alakul ki az a különös helyzet, hogy minél többet tudunk meg a világról, annál kevesebbet tudunk róla. [...] határozott sejtelmeink vannak arról, hogy a híreknek korántsem egyetlen rendeltetésük, hogy felfedjék a valóságot; gyakran épp takarni hivatottak. Még ha igazat mondanak, akkor is hazudnak, mert csak az igazság egy részének elmondására van felhatalmazásuk. A rész pedig nem azonos az egésszel [...] Manipuláltunk, tudjuk, születésünk óta. Rendjén volna, ha a kezelés személyes érdekeinket szolgálná” (500-501.). - Kommentár híján citáljuk Márait: „...a műveltséget elvesztettük az értesültségben: olcsóbb és praktikusabb, mint a műveltség” (Napló 1958-1967. 157.); - A tudatlan „...ma is tudatlan, de tudás helyett megtömték a fejét - minden pillanatban, az agytömés módszereivel - információkkal, melyeket arrogánsán összetéveszt a tudással. Ez az alak - az ismeretgazdag tudatlan. Mindent, amit lát és hall, csak egy ismeretadattal többnek érez - nem éli meg az ismeretet, csak raktározza” (Napló 1968-1975. 33.).

S amiként a szükségtelen értesülések Niagarája, akként zuhog a technikai civilizációban a fölösleges könyveké is. Déry elképedve és rezignáltan, Márai leplezetlen undorral és megvetéssel szemléli a parttalanul hömpölygő könyváradatot, azt, hogy a kiadókat jószerével csak haszonelvű megfontolások vezérlik, azt, hogy mily arcátlanul manipulálják az olvasókat, s azt, hogy a ponyva, a bestseller, a „paraliteratúra” mindent elborít; a szenny, a selejt özönéből alig-alig válik ki valódi, időálló érték (5., 347-348. - Napló 1958-1967. 138., 270.; Napló 1968-1975. 8., 9., 104-105.; Napló 1976-1983. 20-21., 39., 63-65.). És mindketten fölfigyelnek arra, hogy a „szép, új világ” megzavart, ítélőképességében elbizonytalanodott emberének - Márai mondja így, Mencken nyomán - „...szüksége van valamilyen mitológiára, félistenekre, akikre káprázó szemmel felnézhet” (Napló 1958-1967. 237.) - színre lépnek hát - Déry mondja így - „a civilizáció pót- és műanyag szentjei” (434.): a labdarúgó (434.), a tömeggyilkos (607.) avagy éppenséggel a ponyvairodalom és a televízió népszerűsítette „.. .superman, [...] aki mindent mer és akinek minden szabad” (Napló 1968-1975: 104. - Máraitól a kiemelés!). Politikusok is betölthetik a hiányzó istenek helyét és szerepét - de csak, hajó színészek. A Hőst a színész váltja föl a történelem színpadán - idézi Márai többször is Nietzschét (Napló 1968-1975. 215., 216.,

238., 286.), s úgy találja: korának államférfiúi közt kiváló teátristák akadnak (Uo. 75., 237-238.). Hasonlót észlel Déry is (549-551.), gúnyosan álmélkodván, mint tervezik s teremtik meg agyafúrt szakemberek a német kancellárjelöltek „image”-át. Viszonylag hosszan lehetne még folytatni kettejük civilizáció-kritikájának szembesítését, de már csak három megfelelést említünk. Déry is, Márai is eltűnődik a fogyasztói társadalom emberének gyökértelen, „nomád” életformáján, folyvást munka- és lakhelyet cserélő otthontalanságán17 (424-425. - Napló 1968-1975. 229.), s egyikük is, másikuk is a tudomány elfajulásának tekintette a nők mesterséges megtermékenyíté17 Heideggert is nyugtalanította ez a világjelenség, az otthon („Heimat”) hiánya. Vő. Fehér M. István: id.mű 168.

168