Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Czetter Ibolya: Az öregség mint stílus. Déry Tibor: Kedves bópeer
(,JM.elter elhaltja Az elmondottakon túl az irónia természetéhez tartozik a hiperbolikusság, az abszolút kiterjedés is, az eufemizmus vagy a litotész viszonylagosságával szemben. A műben totális érvénnyel, megsemmisítő gúnnyal ítéltetik el minden, ami veszendő és esendő, vagyis az író negatív módon szemléli a világot s benne önmagát. A leírt vagy kimondott szavak azonban terápiát is jelentenek, sőt bizonyos értelemben az ő letisztult igazságai, bölcsességgé sűrűsödött szentenciái azt sugalmazzák, hogy a tényleges tudást, a látás valódi képességét csak bizonyos életkorhoz érkezve birtokolhatja az ember. Ennek megfelelően a műben lépten-nyomon találkozhatni maximákkal, gnomikus érvényű, egzisztenciális megállapításokkal, amelyek mesterien szövődnek bele a tűnődésekből, önreflexiókból, ábrándozásokból, az érzékietek, érzések és emlékek szeszélyes váltakozásából fölépülő textusba: „A szigorúság is a fösvénységnek egy neme.” (58.) „A szokások jogát s értelmét hasznuk határozza meg; ha szabadságunkban korlátoznak, levetendők.” (64.) „Ha szolgaságra termettünk, akkor önmagunkat eltűrni csak az képesíthet, ha megszeretjük a béklyót, amit ránk raknak.” „A hazugság az egyetlen lehetőség a gyöngék számára, hogy megvessék lábukat ezen a földön, melyet az erősebbek egyébként kikaparnának alóluk.” (75.) „Tudjuk, írásban is, nemcsak a nőknél, a rutin pótolni tudja az ihletet, sőt olykor maga is azzá válik.” (85.) „Az öregkor ereje a visszautasítás.” (85.) „A legelvetemültebb lotyónak is lehetnek pillanatai, amikor újraszüli a mellette fekvő férfit.” (87.) „Az író csak addig író, amíg befelé figyelve, a saját alkata akusztikai jelenségei mögött a világ hangját is meghallja.” (114.) „Az idegek életében csakúgy, mint a történelemben, nincs vákuum.” (139.) „Öregkorára az embernek szavak pótolják a hiányzó gondolatokat.” (144.) „A képzelt baj is ugyanúgy fájhat, mint a valódi.” (149.) „A kétkedés az öregek kiváltsága, a fiataloké a hit.” (161.) „A féltékenység kiélesíti a nők szimatát, s ez rendszerint nem is csal.” (170.) A kisregényben számtalan vonás utal arra, hogy az öreg írónak minden álságos szerepjátéka, öncsalása ellenére már megfáradóban van egyébként fürge szelleme. Ilyen bizonyítékok például az emlékezet sorozatos próbatételei, melyeknek során kudarcot vall; az időben való szándékos, véletlen(?) elbizonytalanítások, a folytonos korrekció: például: „hajói számítom”; „úgy látszik”; „17, de lehet, hogy 18 vagy 19 év óta,” „Ebben az időben, tehát kb. 10 évvel ezelőtt...” „Mikor is? tavaly... tavalyelőtt?” vagy azok a rekurrenciás újrakezdések, amelyek az elme körforgásáról, fáradt önismételgetésekről tanúskodnak: például kétszer, háromszor is megismétli: „Tehát 17, vagy 18, talán 19 éve kettesben, egyedül élünk Tamás fiammal...” stb. Mindezek az eljárások kelthetik persze a spontán asszociációs tudatműködés és epikai szövődés benyomását, de még inkább tükrözik (tükrözhetik) az öregedő ember gondolkodási mechanizmusát. A regényben az igazi szemfényvesztést az okozóé
