Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Oltyán Béla: A G.A. úr X.-ben társadalommodellje
Oltván rJiéífi A G.A. úrX.-ben képzeletvilága, megelevenítő képsorai (jelképei, allegóriái, metaforái, motívumai, viszonylatai stb.) részben őrzik az epika hagyományos funkcióit, az ellentétes osztályú, kizsákmányoló társadalmi szerkezetek mechanizmusának tükreként, de ezt átfogva, átrendezve a látomás szervezi egységessé, s jelenségrendszerének természetét a belső parabolisztikus vázhoz való kapcsolódás alakítja. (Ha valaki a viszonymodell ok-okozati gerincéhez simuló látomást egyértelműen a külső valóságot közvetlen realitással tükröző képiséggel azonosítja, egy paradoxon fogójában találja magát. E jelenségrendszert „konkrét” karakterűnek tekintve, a benne felbukkanó osztályellentétek, lázadás, félelem és következetes felelősségrevonás motívumai még kikerülhetetlenebbé válnak, s a markánsan kirajzolódó kényszermechanizmus e képlete így is ellentmond mind a szabadság, mind a társadalmi anarchia fogalmának. Ily mérvű - kiterjedésű, lélekszámú - városiasodás különben még csökkent igény esetén is csak magas fokú ipari-termelői-kereskedelmi szervezettség mellett képzelhető el, s ha ennek látható jeleit Déry nem is ábrázolja, X.-ben nincs nyoma a naturális gazdálkodásra, a természeti környezet jobb kihasználására irányuló törekvésnek sem, ami a visszahulló kultúrák elengedhetetlen kísérője. (Nem is beszélve az emberi, pszichológiai tünetekről: a létfenntartási javak előteremtésének nehézségeivel együtt fellobbanó élénkebb reflexekről, a környezethez való intenzívebb viszonyulásról.) X. - „gazdasági-társadalmi” szerkezete, életvitele, gyakorlata G.A. hosszú ott-tar- tózkodása alatt lényegileg változatlan marad; tényleges mozgás, változás részben csak a lázadók tudatállapotában s G.A. értelmezési kísérleteiben zajlik. E tényezők: a meghatározó, uralkodó jelleg, s az ennek lényegét felismerő reális tudat vizuális megjelenései a szilárd, megragadható formák, pontok; a manipuláltak illuzórikus tudata pedig e látomás amorf, illanékony elemeiben testesül meg. A lakosság zömének a teherhordóknak szolgálatára épülő léte, látszatszabadságának ellentmondása, az igazi, belső indíttatásból fakadó tett lehetetlensége egy általános bizonytalanságérzés elhatalmasodásával jár együtt. X. város vibráló kontúrjaiban e bizonytalan világérzékelés képi formája jelenik meg. Fényei, homályai, körvonalai szubjektív látomásos jellegét mutatja, hogy a személyes emberi kapcsolat megteremtésének az elidegenedett Én-ben lévő akadályai a külső, tárgyi keret alakító forrásaivá válnak. Az egymást is elrejtő távolság, sötétség, köd és porfelhő akkor a legsűrűbb, amikor a szereplők egymástól való távolsága, kommunikációs képtelensége a legnagyobb, illetve önmaguk tájékozódásra képes lényegi Én-rétegeitől leginkább elszakadnak. Erzsébetet életvágyának, küzdőképességének hullámvölgyében (X. uralkodó erkölcsei előtt meghajtó pillanataiban) egyszerre nyeli el a város ködös sötétsége, s hatja át a bizonytalanság érzése; egyszerre tűnik el G.A. szeme s önmaga jobbik, értő lénye elől: „Kedves G.A. - hallatszott ... távolodó hangja a sötétből -, miért nem keres meg? Nem tudom, hol vagyok. Nem tudom, ki vagyok. Jaj, jaj, sötét van.” S mikor G.A. visszatérésre kéri, így panaszkodik: „Nem tudok ... mert nem találom magam.” „Sajnos nem hallom, hogy mit mond - szól egy Szilvia nevű nő G.A.-hoz -. A köd oly sűrű, hogy hovatovább már a saját hangomat sem hallom.” S 129
