Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Oltyán Béla: A G.A. úr X.-ben társadalommodellje

Olhjún 'Hila között kialakult manipuláció elképzelt, további útját (melyben a látszatjogok hang­zatosabbá, a hatalmi kényszer rejtettebbé, a kiszolgáltatottság átfogóbbá válik) a jel­lemző tárgyi keret elemeinek elhagyásával ábrázolja. A nagyiramú, áramvonalas technikai csodák, a mértani szabályossággal kiképzett, csillogó üveg, beton, mű­anyag városok képét egy decentralizáltan széteső, primitívebb ritmussal döccenő, visszahullott kultúrájú élet külső jelenségeivel, „a termelés és fogyasztás ... hatalmas síremlékével” helyettesíti. Az eredeti környezetre s „perspektíváira” csak a város ki­terjedésének, felhőkarcolóinak nagysága, zsúfoltsága, a természeti környezet kiszo­rulása s az elidegenedés jelenléte emlékeztet. Déry ez utóbbi kiemelése érdekében re­dukálja a külső képet. így például - a modern közlekedési eszközök hiányában - a másik ember hátán ülő „lovasok” képe plasztikusan és elementárisán jellemzi az alá­fölérendelt viszonyt. (A szimpla allegorizálás sematikusságától viszont ezen egyér­telműbb kulcsot adó áttételekhez illeszkedő metaforikusság, jelképiség, mitizáló ké­pi látomás bonyolult egysége, szintézise óvja meg a művet.) A sima mosolyú közömbös felületesség a „fogyasztói társadalmak” ellátottságának és látszatbiztonságának talaján virágozhat. Csak a jelenségeken túli lényegi analógi­ával magyarázható, hogy X. városban mintha Camus Merseault-jának még elidege- nedettebb rokonai, Riesman „magányos tömeg”-ének egyedei lézengenének. Marcuse „egydimenziós” fogyasztói társadalmának „egydimenziós embere”, aki nemcsak a politikai hatalom egyre rejtettebben működő gépezetének, hanem a gaz­dasági szervezettség és manipuláló kultúra totálissá növő hatalmának is kiszolgálta­tott. De (a „csiszoltabb” módszerek megtévesztő hatása, s ellátottságából adódó ké­nyelemérzete miatt) nem észlelvén a terelő kényszert, növekvő szabadságillúziójá­ban átveszi és maga is igenli a manipuláció tendenciáit. X. világképe Marcusen kí­vül „a frankfurti iskola” más tagjainak nézeteivel is összecseng, hisz az egyén szu­verenitásának felszívódását, a manipuláció kiterjeszkedését fájlalja Horkheimer is, mondván: a technikai fejlődés az elembertelenedés folyamatával jár együtt; a hala­dás pusztulással fenyegeti a célt, melyet szolgálni kellene. Nehéz lenne megállapíta­ni: hol, miben, s egyáltalán termékenyült-e Déry a hasonló filozófiáktól? Tény azon­ban, hogy művében a társadalmi-hatalmi mechanizmus elembertelenedésének kérdé­sét az ipari kultúra humánumra tett káros hatásának gondolatával köti össze, s kon­cepciójának alapvonalai akarva-akaratlan érintkeznek a nyugati ipari civilizáció pol­gári bírálóinak véleményével. X. „meghatározhatatlan jövőbe” helyezett létében a társadalmak további útjának negatív eshetősége ölt testet. Bábfigurái és vashulladéka, porló kőrengetege egyszer­re mutatja a hatalom abszolúttá növő, s a természettől elszakadó mű-lét, érzelmi si­várság komplex jegyeit, melyből például nemcsak a madárdal s a kutyaugatás hiány­zik, hanem (az időközönként felhangzó Lehár-dallamon kívül) a „praktikusság” szempontjából felesleges művészetnek sincs nyoma. A szépség életörömre csábító kísértés, s X. jelképe a virágjával földbe növő tulipán, mely természetes formájában pompájával szintén a „bűnös” életvágyat ébreszthetné. Oly képlet ez, melyben az egyéni szabadság korlátozása túllépi az Egész egészsé­126

Next

/
Oldalképek
Tartalom